Mazsihisz: “További két hétre zárva maradnak budapesti zsinagógáink”

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A Mazsihisz honlapján olvasható közlemény szerint „a Mazsihisz és a Budapesti Zsidó Hitközség vezetése – a szervezet krízismenedzsmentjének szakmai ajánlását figyelembe véve – úgy határozott, hogy újabb két héttel, augusztus 24-ig meghosszabbítja a zsinagógák zárva tartását, az imaalkalmat és a rendezvényeket az online térben fogjuk megtartani továbbra is”.

Hegedűs Gyula utcai zsinagóga (forrás: zsinagogak.hu)

A szervezet tagjainak küldött belső információk szerint a döntést elsősorban azzal indokolják, hogy az elmúlt hetekben a Chabadnál egy nehezen átlátható COVID19 vírus fertőzési góc alakult ki – miközben a két felekezet tagjai számos csatornán változatlanul érintkeznek egymással.

Korábban Heisler András Mazsihisz elnök hívta fel erre a figyelmet közzétett videóüzenetében.

Security Check Required

No Description

Ilyen körülmények között a Mazsihisz krízis menedzsment csoportja jónak látta a zsinagógákat további két hétre bezárni, a munkatársakat és a híveket pedig felkérni, hogy amennyiben a Chabad intézményeiben jártak, vagy annak munkatársaival/híveivel érintkeztek, csak két hét karantén vagy két negatív teszt után térjenek vissza a Mazsihisz intézményeibe.

A vidéki zsinagógák – szigorú egészségügyi előírások szerint – továbbra is látogathatók.

támogatás
[popup][/popup]