Már nem élnek zsidók a cseh városban, de a zsinagóga megmenekülhet

Írta: zsido.com - Rovat: Hírek - lapszemle

Helyiek egy csoportja kemény fába vágta a fejszéjét, amikor úgy döntött, hogy megmenti a pusztulástól az egykori zsinagógát Pacovban.
A hosszú távú terv egy kulturális központ kialakítása, ami egyben emléket is állítana az egykori közösségnek – mondta el Daniela Orlando a Tikkun Pacov egyesület elnöke. A szervezet 2015-ben alakult, 2017-ben hivatalos non-profit státuszt kapott. 37 ezer eurónyi összeget sikerült adományokból összegyűjteni az épület megvásárlására egy magántulajdonostól, amiben az önkormányzat is segített – derül ki a jewish-heritage-europe.eu tudósításából.

Az épületben állandó kiállítás is lesz, ami a pacovi zsidóság négy évszázadát eleveníti fel. A kezdeményezők szeretnék, ha az épület a város szellemi, kulturális életének részévé válna. Nyilvános vitát is rendeznek, ahol a helyiek elmondhatják véleményüket, ötleteiket a fejlesztéssel kapcsolatban. A beszélgetésen múzeumi szakemberek és önkormányzati illetékesek is részt vesznek majd az egyesület meghívására.

Tavasszal bejárták a helyszínt a Prágai Zsidó Múzeum szakértői, régészek és a nemzeti örökségért felelős intézet munkatársai. Felmérték az épület állagát, a díszítések állapotát. A szakemberek felkeresték a zsidó temetőt is, amit 1680-ban nyitottak meg és 1960-ig használtak. A temető a prágai zsidó közösséghez tartozik és egy helyi önkéntes gondozza.

A források először 1570-ből említik a zsidók jelenlétét a városban. A zsinagógát 1823 körül építették, 1864-ben leégett, ezután újjáépítették. 1941-ben az összes zsidót deportálták, senki nem tért vissza, jelenleg nem élnek zsidók Pacovban.

zsido.com

[popup][/popup]