Magyarország is vett abból az izraeli kémszoftverből, amely politikusok, civil aktivisták és újságírók megfigyelésére szolgál
Hírek szerint olyan hatalmak társaságába került ily módon, mint Oroszország, Üzbegisztán, Izrael, Szaúd-Arábia, Katar, Indonézia és Szingapúr.
A leleplezést a Torontói Egyetem tette közzé a Microsoft jelzése alapján. Eszerint 10 ország több mint 100 ellenzékinek minősített célszemély számítógépére, okos telefonjára, illetve olyan egyéb készülékére állt rá, amelyhez internet kell, hála az izraeli Candiru nevű vállalat portékájának. A program kihasználta a Windows több gyenge pontját. Hogy kik voltak az áldozatok, azt nem árulta el a Microszoft biztonsági illetékese. Mindenesetre az érintett kormányok, illetve autoriter vezetők ily módon betekintést nyertek magánszemélyek, valamint a politikai ellenzék digitális levelezésébe. Előzőleg egy másik izraeli társaságról, az NSO-ról is kiderült, hogy hasonló termékben utazik, de az azt állította, hogy amit ő előállított, az csakis a terrorizmus és a bűnüldözés céljait szolgálja. Ennek megfelelően 55 országnak nem is adta el, továbbá lépéseket tett, hogy a vevők közül senki se élhessen vissza a rendszerrel. Ugyanakkor a kanadai egyetem arra figyelmeztet, hogy a tekintélyuralmi rendszerek egész digitális arzenálból válogathatnak. A Candiru szoftvere 16 millió euróba kerül, de azzal egyidejűleg csak legfeljebb 10 ember számítógépes postájára lehet rákapcsolódni. De ha még rászánnak 1,5 milliót, akkor már további 15-tel lehet növelni a megfigyeltek számát. A vásárlók egyébként kötelezték magukat, hogy az USÁ-ban, Oroszországban, Kínában, Izraelben és Iránban nem használják a rendszert, ám kiderült, hogy ezt nem mindig tartották be.