Litván politikus a zsidók felelősségét hangsúlyozta a holokauszt emléknapon

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

A Litvániát irányító Haza Unió párt egyik képviselője nagy felháborodást keltett azzal a kijelentésével, hogy a holokauszt elkövetői között zsidókat is találunk.

Valdas Rakutis litván képviselő

Valdas Rakutisnak a Nemzetközi Holokauszt Emléknapon sikerült a következőt közölnie: „A zsidók között sem volt hiány a holokauszt elkövetőkből, különösen a gettók önkormányzataiban. Meg kell neveznünk ezeket az embereket és biztosítanunk kell, hogy többet ne legyenek ilyen emberek” – írja a zsido.com.

A történész végzettségű Rakutis később úgy értelmezte saját szavait, hogy a náci kollaboránsok körét kívánta bővíteni. „A zsidókat gettókba tömörítették, a gettóknak pedig megvolt a saját irányító testülete. Ezt természetesen nem lehet zsidó önkormányzatként értékelni, mert a testület a nácik irányítása alatt állt. Ebben részt venni nem volt a legvonzóbb feladat. A zsidók természetesen ezt a helyzetet is túl akarták élni, és ennek érdekében különböző döntéseket hoztak. Ez a fajta együttműködés a nácikkal fontos szerepet játszott a holokauszt lebonyolításában”.

Gabrielius Landsbergis, Litvánia külügyminisztere és a Haza Unió párt elnöke elhatárolódott kollégája szavaitól és felháborodását fejezte ki. „Képviselőnk kijelentései nem állnak összhangban sem pártunk és kormányunk álláspontjával, sem pedig annak értékeivel” – mondta.

Izrael, az USA, Németország és Oroszország nagykövete is tiltakozott a képviselő kijelentése ellen.

„Mélyen megráz, hogy egy ilyen alapvetést kérdőjelez meg valaki a Nemzetközi Holokauszt Emléknapon, ráadásul egy európai demokrácia parlamentjében. Teljességgel elfogadhatatlan, ha valaki akár csak megpróbálja az áldozatokat hibáztatni a náci Németország által elkövetett gyilkos üldöztetésekért” – fogalmazott Matthias Sonn vilniusi német nagykövet.

[popup][/popup]