Lesz ‘anticionista’ tüntetés

Írta: Czene Gábor/nol.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

A rendőrség tudomásul vette a Zsidó Világkongresszus kezdetéhez időzített akciót.

20080430gonda

Képünk illusztráció

Alig ért véget tehát az Élet Menete napjára tervezett – a rendőrség által kétszer engedélyezett, majd Orbán Viktor utasítására kétszer betiltott – motoros demonstráció körüli hercehurca, máris itt van a következő forduló. Eredetileg ifjabb Hegedűs Loránt református lelkész hirdetett a Szabadság téri Hazatérés Templomához „antibolsevista és anticionista népgyűlést” május 4-re, a Zsidó Világkongresszus közgyűlése kezdetének napjára. Felhívásában a lelkész egyebek mellett azt követelte, hogy a világkongresszus „ítélje el az 1919-es és az 1945 utáni judeobolsevik keresztyén- és magyarellenes terrort, annak zsidó vezetőit”. A református vallású Orbán Viktort a készülő demonstráció híre már csak azért is kényelmetlenül érinthette, mert a miniszterelnök elfogadta a meghívást, és beszédet mond a Zsidó Világkongresszus közgyűlésén. (Többek között Erdő Péter bíboros és Guido Westerwelle német külügyminiszter is felszólal.)

A református egyház gyorsan reagált ifjabb Hegedűs felhívására. A református egyházmegyék és egyházkerületek vezetőinek részvételével tartott országos esperes-gondnoki értekezlet keményen elítélte a lelkész akcióját, egyúttal a tüntetés betiltását kérte a hatóságoktól. Kezdeményezte továbbá, hogy a Budapest-Északi Református Egyházmegye tűzze napirendre az eset megtárgyalását.

Az egyházi fellépés hatására ifjabb Hegedűs lemondta az „antibolsevista és anticionista népgyűlést”. Ha visszalépését hibája beismeréseként értékeli az egyházi bíróság, akár ejtheti is az ügyet. Egyelőre azonban ez csupán elméleti okoskodás, ugyanilyen erővel az is megtörténhet, hogy lefolytatják az eljárást. (Simonfi Sándor, az illetékes esperes nem kívánt nyilatkozni.)

A tüntetés ettől még nem marad el, csak a lelkész helyébe felesége, Hegedűs Lorántné lépett. Hegedűsné szintén május 4-re hirdetett népgyűlést, de a Hazatérés Templomától kicsit távolabbi helyszínre, a Vértanúk terére. Bár a lényeg aligha változott, a felhívás szövege valamelyest módosult: a résztvevők „a bolsevizmus és a cionizmus áldozataira” emlékeznek majd. Vona Gábor jobbikos pártelnökön kívül felszólal a „zsidólistázós” parlamenti beszédéről elhíresült Gyöngyösi Márton, valamint – ha Hegedűsné reményei valóra válnak – Morvai Krisztina EP-képviselő is.

A tervek szerint Hegedűs Lorántné személyesen fogja tolmácsolja a „Neturei Karta anticionista rabbik által vezetett mozgalomnak a jelenlévőkhöz szóló üdvözletét”. (A Neturei Karta a szélsőjobb számára különösképpen szimpatikus ortodox zsidó csoport, amelynek tagjai elutasítják a cionizmust és Izrael létét. Úgy tartják, a zsidóknak csak a Messiás eljövetele után szabad saját államot létrehozniuk. Verő Tamás rabbi megállapítása szerint kis létszámú, szélsőséges irányzatról van szó.)

Újra színre lépnek a Nemzeti Érzelmű Motorosok is. Vezetőjük, Jeszenszky Sándor – a Jobbik XI. kerületi szervezetének volt elnöke – többször közölte, hogy május 4-re „anticionista” motoros felvonulást szervez.

A rendőrségtől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a Vértanúk terére meghirdetett jobbikos rendezvényt a BRFK tudomásul vette, a Nemzeti Érzelmű Motorosok részéről viszont eddig nem érkezett bejelentés.

Jeszenszky Sándor elmondta, hogy csatlakozni fognak a Vértanúk terére összehívott gyűléshez, a külön motoros vonulás részleteiről még folynak az egyeztetések. Hozzátette: a hatályos törvényeket betartva, békés és jogszerű demonstrációra készülnek.

Ami a Zsidó Világkongresszust illeti: május 4-e szombatra esik, a zsidó vallás előírásai miatt ekkor még csak amolyan előrendezvények – közösségi és protokolláris események – szerepelnek a programban. Az érdemi munka vasárnap indul, ekkor tartják a hivatalos megnyitóünnepséget is.

Az úgynevezett anticionista nézetek – mint ahogyan Izrael mértéktelen bírálata – gyakran antiszemitizmust takarnak, a nyílt zsidóellenesség leplezésére szolgálnak. Pontosan tudja ezt Feldmájer Péter, a Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) elnöke is. Ezzel együtt hangsúlyozza: egy demokráciában széles körben védelmet élvez a szólás és a vélemény szabadsága. Bármi legyen is a jobbikosok vagy a motorosok tényleges szándéka, ha egy tüntetést nem deklaráltan antiszemita céllal hirdetnek meg, akkor azt nem szabad betiltani. Más kérdés – jegyezte meg Feldmájer Péter –, hogy az ilyen tüntetések rossz hírünket keltik a világban, szégyent hoznak Magyarországra.

A teljes cikk itt olvasható.

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]