Végtelenített lemez a Közel-Keleten

Írta: Novák Attila - Rovat: Külföld

Izrael újabb háborúba keveredett, ez a háborúsdi lényegszerűen tartozik hozzá a történelméhez, mondhatni olyan, mintha egy bakelit-lemezt soha nem lehetne végigjátszani, mert mindig beakadna vagy elakadna.

Mint minden arab-izraeli háborúnak, ennek is több dimenziója létezik, mi ezekből kettőt emelnénk ki. Létezik egy, a konkrét helyszínen folyó háborús cselekmény, mely meghatározott térben és időben zajlik, nagyjából követi a szereplők nem mindig racionális intencióit és a háború, tehát a fegyveres konfliktus belső logikáját. Támadás-ellentámadás, lövés-visszalövés, persze a közel-kelet-i couleur locale minden elemével.

Ám ezen kívül van egy olyan dimenzió is, mely nem a Közel-Keleten, hanem a tágabb és a virtuális világban, azaz az Interneten érvényesül. Ezt a dimenziót nem két behatárolt erő küzdelme alkotja, hanem különféle identitások háborújából áll, leginkább a zsidó, a muszlim és az anticionistába öltöztetett antiszemita pofozkodik egymással a színpadon. Természetesen vannak ritka kivételek is, de azt láthatjuk, hogy a vallási-közösségi identitás helyére lépő zsidó nemzeti és a pániszlám azonosságtudatok harca zajlik London és Brüsszel utcáin, vagy éppen New York és Berlin utcakövein és az interneten, míg Közép-Kelet-Európában a szélsőjobboldal vesz fel anticionista elemeket. A hagyományos zsidó identitás meggyengülésével Izrael vált azzá az üggyé, amellyel a zsidók úgy azonosulhatnak, hogy nem kell követniük a tradicionális előírásokat, ráadásul mindezt úgy tehetik meg, hogy rajongásuk és csodálatuk tárgya egy modern állam, azaz maga a modernitás. A holokauszt utáni zsidó identitás centrális elemévé vált Izrael, mint ahogyan a zsidóság ellenségei is megtalálták Izraelben gyűlöletük tárgyát. De nem csak erről van szó.

A gázai hadjárat, melynek során a Hamasz rakétatámadásaira válaszul Izrael viszonttámadta a Hamaszt, felszínre hozta a szembenálló felek erejét és gyengeségét. Az Izraellel nem szimpatizáló, vagy éppen a konfliktus okát nem ismerő felületes megfigyelők gyakran írták le a küzdelmet, tehát az izraeli fejlett és a palesztin harmadik világ összecsapását Dávid és Góliát harcaként, ahol is a „kicsi” Hamasz szembeszáll a Cahal-monstrum hadiipari gépezetével. Ezt a felfogást támasztják alá tényként az áldozatok radikálisan eltérő számai, a haditechnika észlelt különbözősége, tehát a kétféle fejlettségű világhoz való látványos odatartozás. Ez a különbség mára már magyarázó elvvé változott, és elfedi a konfliktus valódi okait. Mindent eltakar az a zsidó-keresztény-baloldali elv, hogy a felelősség minden esetben az erősebbet, a fejlettebbet és a gazdagabbat terheli, mely egyenesen következik a prófétai dörgedelmekből, az evangéliumok tanításából, azonkívül a baloldali ideológusoknak a társadalmi rend átalakítása iránti igényét fő prioritásként kezelő követeléseiből (szoros összefüggés van köztük), a tehetősek elleni kirohanásokból: add oda a ruhádat, akinek nincsen; oszd szét a vagyonodat a nincstelenek között; könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni a mennyek országába; osztálynélküli társadalmat.

Ezzel a szemlélettel nagyon sok baj van. A fő probléma az, hogy teljesen mechanikusan teríti az igazságban való részesedést: egyszerűen mindig annak van igaza, aki gyengébb, akinek szűkösebb a hozzáférése a társadalmi javakhoz, aki a harmadik világ tagja. A másik pedig, hogy ez az elv a politikában alkalmazhatatlan, hiszen itt minden fél győzelemre játszik, a szegény és a gazdag is, és mindenki különféle eszközökkel, leginkább a sajátjával próbálja érvényesíteni elképzeléseit. Ráadásul egy ilyen elvi viszonyrendszer akkor tud működni a valóságban, hogyha ennek az összes elemét mind a két fél osztja. Az arab–izraeli konfliktusban nem ez a helyzet, mert Izrael még csak-csak hajlandó lenne elfogadni egyfajta nagyobb felelősséget, de a szembenálló félnek ez kevés, és kimondva vagy kimondatlanul semmi másra nem használja fel a saját gyengeségét, mint hogy elérje a maga totális és korántsem méltányos céljait, az általa illegitimnek tartott zsidó állam megszüntetését. A gázai civil áldozatok nagy száma borzalmas, és ezért közvetlenül Izrael a felelős, csak éppen azt nem szabad elfelejtenünk és az ún. nyugati közvéleménynek sem (azon kívül, hogy az izraeli támadást hosszú évek Gázából kiinduló rakétázása előzte meg), hogy ezen szerencsétlen polgári lakosok sorsa közömbös a kormányuk számára, hiszen eddig is eszközként használta fel őket egy „magasabb cél” elérésére.

Ettől függetlenül a háború, mégha szükséges is, de rossz, a bombák nem identitás-elemek, hanem kemény tények, a csonkolt testek és a sok vér látványa pedig emlékeztessen minket arra, hogy mindannyian felelősek vagyunk egymásért a földön.  Erre pedig nem pusztán a zsidóellenességüket anticionizmusba burkoló szélsőjobboldaliakat, az őrjöngő pániszlámistákat és a tekintetüket az örök elvekre vető, a kettős mércében utazó Izrael-ellenes baloldaliakat kell figyelmeztetni, hanem az Izraelt a saját, már kissé elerőtlenedett karja erős támaszának tekintő zsidó közvéleményt is, nehogy újabb csapdába lépjen be.

One world.

 

Novák Attila

támogatás
Pop up banner1
[popup][/popup]