Késes merénylet a németországi Aschaffenburgban
Több embert késsel támadtak meg egy parkban a németországi Aschaffenburgban – számolt be róla mások mellett a Welt című konzervatív német lap. A rendőrség szerint két halálos áldozat van, köztük egy gyermek. A rendőrök egy huszonnyolc éves afgán gyanúsítottat őrizetbe vettek.
A rendőrség szóvivője eredetileg négy súlyos sérültről, egy gyermekről és három felnőttről beszélt. A lap helyi forrásra hivatkozva azt írta, hogy a városi parkban elkövetett támadásban állítólag öt ember érintett. Egy gyermek több szúrt sebet kapott, egy másik gyermek a jelek szerint súlyos sérüléseket szenvedett, őt az aschaffenburgi kórházban operálják.
A lap azt is írta, hogy óvónők állítólag öt kisgyermekkel voltak kint a parkban. A támadó állítólag követte a csoportot, majd amikor az óvónők el akarták hagyni a parkot, a férfi rájuk támadt. A jelek azt mutatják, hogy a támadó a gyerekeket vette célba.
A rendőrség a lap szerint kizárta a terrorcselekmény lehetőségét. Az ügyben, mint írták, eredetileg két őrizetbe vételről számolt be a rendőrség, de később bejelentették, hogy csak egy személyt vettek őrizetbe, az eredetileg őrizetbe vett másik ember esetében a bűncselekmény gyanúját ugyanis ki lehetett zárni. A rendőrség szerint ő csak tanúja volt az esetnek.