Izrael több mint nyolcvanezer telefonhívásban figyelmeztette a dél-libanoniakat, hogy hagyják el otthonukat
Az izraeli légierő hétfő reggel óta a Hezbollahhoz tartozó több mint háromszáz célpontot támadott, ezt a számot a vezérkari főnök is megerősítette a tel-avivi főhadiszálláson. A légicsapásokban életét vesztette a Hezbollah egyik magas rangú tisztségviselője, Ali Aburia.
Az izraeli vadászgépek már nemcsak Dél-Libanonban, hanem az ország belső, északibb részein is támadják a Hezbollah célpontjait, és a síita milícia rakétái is egyre mélyebben hatolnak be Izraelbe. Nyolc újabb településen volt légiriadó a háború tavaly őszi kitörése óta először.
A libanoni áldozatok között nők, gyerekek és egészségügyi dolgozók is vannak az ország egészségügyi minisztériuma szerint (lásd még a „Gázai Egészségügyi Minisztérium” nevű propaganda intézményt), s az ott élők tömegesen menekülnek az ország északi része felé. Egy libanoni telefontársaság azt jelentette, hogy Izrael több mint nyolcvanezer telefonhívásban figyelmeztette a dél-libanoniakat, hogy hagyják el otthonukat.
A Hezbollah közölte, hogy válaszul rakétákkal támadta Izrael katonai létesítményeit. Az izraeli hadsereg szóvivője szerint mintegy harmincöt rakétát észleltek Cfat térségében, ezek közül több lakatlan területen csapódott be, és többet el is fogott az izraeli légvédelem. Számos rakéta ért földet a Kineret- (Genezáreti)-tó környékén.
A lezuhanó lövedékek hatására keletkezett tüzek eloltására hét tűzoltóegységet hívtak a libanoni határtól mintegy negyven kilométerre fekvő Amiad kibuc környékére.
Ketten könnyebben megsebesültek Észak-Izraelben, a goláni kereszteződésben egy becsapódó rakétától. Egy 59 éves férfit repesz sebesített meg, egy 25 éves férfi pedig az óvóhelyre tartva szenvedett el sebesülést. Három további sebesültet szállítottak a tiberiasi kórházba.
„Olyan napok előtt állunk, amikor a közvéleménynek higgadtságot, fegyelmet és teljes engedelmességet kell mutatnia a polgári védelem utasításainak betartásában”
– mondta Joáv Galant védelmi miniszter hétfőn. (MTI)