Izrael: ezentúl a prostituáltak ügyfeleit büntetik

Írta: Shiri Zsuzsa/MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Az izraeli parlament, a Kneszet a feloszlatása utáni utolsó, még törvényhozásra felhasználható időszakában elfogadta a prostituáltak ügyfeleit büntető jogszabályt, valamint a dohányipari termékek reklámozását tiltó törvényt – jelentette a helyi média hétfőn.

Képünk illusztráció

A prostitúciót tiltó, egyhangúlag elfogadott törvény szerint a prostituáltak szolgáltatásait igénye vevő, vagy azt megkísérlő személyt első alkalommal kétezer sékeles bírsággal büntetik (mintegy százötvenezer forint), ha tetten érik.

Ha ismételten rajtakapják, akkor már a bírság dupláját kell fizetnie, és törvény elé viszik, ahol a bíróság akár 75 ezer 300 sékeles pénzbüntetéssel (közel hatmillió forint) is sújthatja.

A törvény csak másfél év múlva lép hatályba, hogy addig az állam lehetővé tegye a prostitúciós ipar áldozatait segítő rehabilitációs intézmények felállítását az illetékes minisztériumi bizottság javaslatai alapján. Ezen intézkedések a becslések szerint több tízmillió sékelbe (több milliárd forintba) kerülnek majd.

Az indítványt együtt kezdeményezték jobboldali és baloldali, valamint centrista pártok képviselőnői, és már októberben elfogadta első olvasatban a Kneszet, de utána félretették. Az izraeli feminista mozgalmak már tíz éve harcoltak egy efféle törvény megalkotásáért.

Az utolsó pillanatban elfogadtak egy másik, már húsz éve rendre felmerülő, de a dohányipari lobbi ellenállásán eddig mindig elbukott törvényjavaslatot is. A dohánytermékek reklámozását és marketingjét korlátozó törvény tiltja ezen termékek promócióját a nyomtatott sajtó kivételével mindenütt. A dohányárut és az elektronikus cigarettát ezentúl Izraelben nem lehet közszemlére tenni a boltokban, és egységesen barna csomagolásban kell árulni.

Ez a törvény az egészségügyi minisztérium szakembereinek világszerte hasonló intézkedések modelljein és tanulmányain alapuló becslése szerint várhatóan évente három-négyszáz izraeli életét fogja megmenteni anélkül, hogy az állami költségvetésből pénzt kellene kiadni rá.

Az egészségügyi minisztérium nem vett részt sem a törvény előkészítésében, sem annak megvitatásában a Kneszetben. Jákov Licman miniszterhelyettes távol maradt a hétfői ülésről, Benjámin Netanjahu kormányfő, egészségügyi miniszter pedig Brazíliában tartózkodott annak elfogadásakor.

 

[popup][/popup]