Izrael ENSZ-nagykövete: A The New York Timesnak számot kell adnia antiszemita karikatúrájáról

Írta: MTI / Járai Judit - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

A The New York Times című lapnak számot kell adnia antiszemita karikatúrájáról – jelentette ki Danny Danon, Izrael ENSZ-nagykövete hétfőn újságíróknak az ENSZ new yorki székházában.

Danny Danon, Izrael ENSZ nagykövete

 

A karikatúra a múlt héten jelent meg a lap nemzetközi kiadásában, és Benjamin Netanjahu izraeli kormányfőt ábrázolta, amint Dávid-csillaggal –  mintegy vakvezető kutyaként  – vezeti a fekete szemüveges és kipát viselő Donald Trump amerikai elnököt.

A diplomata szerint a napilap ugyan bocsánatot kért, de el kell számolnia a múlt héten közölt karikatúrája miatt.

“Nem az számít, hogy én elfogadom-e a bocsánatkérést, vagy sem, de amikor hibát követnek el, akkor valakinek felelnie kell ezért” – fogalmazott Danon. Hozzátette, hogy az ilyen rajzok is ösztökélhetnek a zsidók ellen elkövetett erőszakra.

A lap  a hét végén bocsánatot kért, elismerve, hogy a rajz sértő és “antiszemita kliséket tartalmaz”, és a szerkesztési folyamatban elkövetett hibákat okolta a megjelenésért. “Az ilyen kép mindig veszélyes, és amikor szerte a világban erősödik az antiszemitizmus, még inkább elfogadhatatlan” –  hangzott a szerkesztőségi állásfoglalás, és egyúttal “mélyreható változtatásokat” is ígért.

Izrael ENSZ-nagykövete hangsúlyozta: “az antiszemitizmusért mindenkit meg kell büntetni, lett légyen szó az ENSZ-ről, politikai felelősökről, újságírókról, politikai szakértőkről vagy professzorokról”. A diplomata egyúttal elítélte a szombaton egy kaliforniai zsinagóga ellen elkövetett, halálos áldozatot is követelő merényletet.

Donald Trump elnök hétfőn “az újságírás aljának” nevezte a karikatúra közlését. Hozzátette, hogy – mint fogalmazott –  a The New York Times ugyan bocsánatot kért “a rémes antiszemita karikatúráért”, de tőle nem kért bocsánatot sem ezért, sem “a többi hamis hírért, amit naponta közöl.”

 

[popup][/popup]