Heisler: Szereptévesztésben van Köves Slomó, amikor a német kancellárnak panaszkodik

Írta: Szombat - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

Nagyon rossz gyakorlatnak tartja Heisler András, a Mazsihisz elnöke, hogy politikai céllal írt nyílt levelet Olaf Scholz német kancellárnak Köves Slomó az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség vezető rabbija.

Hesiler András (Fotó: Káldori Dániel)

Heisler szerint egy korábbi, Magyarországot a legantiszemitább európai országok közé soroló felmérés eredményét próbálta így kompenzálni Köves – fogalmazott a Klubrádiónak. (A kutatás a Tett és Védelem Alapítvány megbízásából, a téma szakértője, Kovács András szociológus vezetésével készült, Európa összesen 16 országában mérve fel az antiszemita előítéleteket – A szerk.)

Antiszemitizmus miatt panaszolta be a német kancellárnál a Jobbikot Köves Slomó. “Az antiszemitizmussal szembeni fellépés politikai elköteleződések felett kell álljon itthon is és Németországban is” – írta Olaf Scholzhoz intézett nyílt levelében az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség vezető rabbija. Gyöngyösi Márton korábbi megnyilatkozásai mellett azonban Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének kijelentéseiben is felfedezni vélt antiszemita élt Köves.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke is megütközéssel olvasta Köves levelét, hiszen szerinte az egyházaknak nem feladatuk pártpolitikai kérdésekbe beavatkozni. Aránytalannak tartja azt, hogy Németország vezetőjét egy magyar zsidó közösség vezetője oktatja ki, hiszen Németországban is van a helyi közösségnek szövetsége (Josef Schuster vezetésével), akik képesek megfogalmazni aggályaikat, véleményüket a német kormányzat felé. “Úgy vélem, ez nagyon sok szempontból súlyos szereptévesztés” – foglalta össze véleményét.

Azt is kifogásolta, hogy a levelében Köves magára, mint a magyarországi zsidóság egyik képviselőjére hivatkozott. Heisler felhívta a figyelmet, hogy az a különbség a Mazsihisz és az EMIH között, hogy míg elöbbi demokratikus módon választja meg, majd bízza meg képviselőit, így kapnak képviseleti jogot, az EMIH-ben kinevezik a vezetőket. Így Köves (egy fontos) szereplője a magyar közösségnek, de nem képviselője.

Heisler szerint az helyes, ha közössége érdekeit próbálja védeni egy vezető. Köves megkeresésének azonban politikai céljai voltak, ezt pedig nagyon rossz gyakorlatnak tartja a Mazsihisz elnöke.

Téljes cikk

[popup][/popup]