Harari: A globalizmus nem világkormányról szól, hanem kooperációról

Írta: Rényi Pál Dániel/hvg.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

A Közép-Európa Egyetem vendége volt szerdán este Yuval Noah harari, a világhírű izraeli történész.

Harari néhány személyes gondolat után váratlanul azzal kezdte, hogy nincs alkalmasabb hely a 21. századi nacionalizmus elemzéséhez, mint ez az egyetem, amely maga is áldozata egy újkori nacionalista hullámnak.Harari fő művére, a Sapiensre építette szerdai előadását, aminek a nacionalizmus jó oldala, azaz The Bright Side of Nationalism címet adta, igaz később harmadik könyvének gondolatait is bőven idézte. Az előadás döntő része a nacionalizmus, mint politikai és filozófiai konstrukció eredetét és az azt övező félreértelmezéseket elemezte.

Harari szerint bár a nacionalizmus hívei szeretik ennek ellenkezőjét állítani, a nemzetek, és így a nacionalizmus valójában távolról sem olyan ősi konstrukciók. Épp az teszi őket különlegessé, hogy egymás számára ismeretlen emberek közötti kooperációjára, és közös felelősségvállalásra épülnek.

A ma ismert homo sapiens és elődeik millió éveken keresztül éltek 100-200 fős törzsekben, ahol gyakorlatilag mindenki ismert mindenkit. A nemzetek ehhez képest egészen fiatal, valóságban fiktív kapcsolatokon alapuló “mesterségesebb” szerveződések, amelyeknek azonban nagyon is valóságos előnyeik vannak, hiszen a közösség tagjai meghatározott szabályok és elvárások mentén élik életüket, bizonyos esetekben készek saját primér érdekeik feladására is a közösség érdekében, amely cserébe biztonságot garantál számukra.

Az embert is elsősorban épp az különbözteti meg mondjuk a csimpánzoktól, hogy képes nagy számban kooperációra, olyan egyedekkel is, akikhez nem fűzi személyes ismeretség.

“Izraelben él 8 millió állampolgár. Töredéküket sem ismerem. Teljesen ismeretlenek számomra, sose találkoztam velük. Elképzelhetem őket, de nem az unokatesóim barátja, egyéjszakás kaland, rokon, mint az ősi törzsekben, ahol mindenki ismert mindenkit. Hajlamosak vagyunk törzsi kultúrákkal azonosítani a nemzetet, de ez téves képzet: a nemzetek nem ősi törzsi szervezeteket, hanem emberi konstrukciók.”

Harari szerint a nemzet definíciójához nem csak az tartozik hozzá, hogy nemzettársunkat, egy velünk sok tekintetben hasonló, mégis ismeretlent preferálunk idegenekkel szemben, de az is, hogy a közösség tagja esetenként az ismeretlen nemzettársat részesít előnyben akár ismerőseivel szemben is. Így általánosságban egy pozícióban lévő hivatalnoktól elvárható, hogy a nemzet érdekeit tartsa szem előtt, és ne adjon pozíciót valakinek, aki a barátja vagy családtag. (A gondolatmenetet a közönség részéről morajló kacaj zárta le.)

Kissé kapkodva, hektikusan beszélt, de így is nagyon gyorsan megértette magát a közönséggel. Bátran hangsúlyozta a pozitív értelemben vett nacionalizmus fontosságát, és a modernkori nacionalizmust blődségeit egyszerre.

“Nemzetek nélkül törzsi káoszban élnénk, és lehetetlen lenne egészségügyet, biztonságot, és globális rendszereket fenntartani.”

Még a demokratikus választások koncepciója is nacionalista gondolaton alapul: elfogadjuk, hogy vannak közös szabályaink, megállapodásaink, nem gyűlöljük egymást, ezeket betartva küzdünk, még ha hülyének is gondoljuk a másikat. Kongót és Afganisztánt hozta ellenpéldaként, ahol az állam és a nemzet mint közösség fundamentumainak szétesése széthulláshoz erőszakhoz vezetett.

Az alapvető félreértés, hogy a nacionalizmust hajlamosak vagyunk az idegenekkel szemben meghatározott identitásként értelmezni, holott az pusztán a hozzánk hasonló, velünk azonos szabályok szerint élő ismeretlenek tiszteletét és szeretetét jelenti. Harari szerint az sem véletlen, hogy olyan helyeken alakult ki először demokrácia, – például Nagy-Britanniában – ahol a nemzeti gondolat korábban megjelent.

A nacionalista gondolat gyengülése hozzájárult a demokrácia válságához is. Ma az igazán erős törésvonalak, nem úgy mint 100 éve, nemzeteken belül húzódnak: amerikaiak esetenként jobban gyűlölik egymást mint a kínaiakat vagy oroszokat. Az újkori populisták pedig, mint Trump vagy Netanjahu, szándékosan erősítik ezeket a törésvonalakat, vagy ahogy fogalmazott,

“ahelyett, hogy gyógyítani próbálnák, ujjukkal tunkolnak ezekben a társadalmi sebekben, hogy mélyítsék őket.”

Harari szerint hiba a nacionalizmusról fatálisan gondolkodni, és ezt jól példázza a bevándorlás körül kialakult parttalan vita, ami az európai közbeszédet is jellemzi. A “bevándorlásellenesek” érintetlen, zárt és tiszta közösségként tekintenek magukra, ami komikus, tekintve, hogy alig néhány ezer, vagy akár csak pár száz éves közösségekről van szó, amelyeket olyan embercsoportok hoztak létre, akik alig ismerték egymást. Ugyanígy nevetséges a globalizmust olyan jelenségként beállítani, amely szembenáll a nacionalizmus koncepciójával. Hozott néhány egészen banális példát:

“Iszonyú szegény életed lenne, ha csak a saját nemzeted értékeit tisztelhetnéd. Ha például csak magyar ételt ehetnél. Mi az egyáltalán? A paprika sem magyar. Árpád, István és Hunyadi János sosem fűszerezték paprikával az ebédjüket. A 16. század előtt azt se tudták itt, hogy mi az.”

Nagy sikert aratott focivébés példája is. Harari szerint a focivébé a globalizmus mintaeseménye: egy olyan torna, amin a nemzetek összegyűlnek, és elfogadnak mindannyiukra kötelezően érvényes szabályokat, amik szerint küzdenek. Ha egyvalaki doppingolna, és ezt nem torolná meg a közösség, előbb-utóbb mindenki csalna, és biokémikus játszanák a focimeccseket.

Mert a globalizmus azt is jelenti, hogy a nemzetek is lemondanak primér érdekekről egy magasabb cél érdekében. A globalizmus nem világkormányról szól, hanem kooperációról. Ezért is káros, ha politikusok ellentétként állítják be a nacionalizmust és a globalizmust.

Fontos különbséget tenni szerinte fasizmus és nacionalizmus között is. Míg a nacionalizmus egyediként tekint önnön nemzetére, a fasiszta felsőbbrendűként, előbbinek különleges elvárásai vannak tagjai iránt, utóbbinak kizárólagosak. A fasizmus és a túlzott nacionalizmus Harari szerint ma talán veszélyesebb mint a ’30-as években, mert nem “csak” népirtásokhoz vezethetnek, hanem három egzisztenciális fenyegetésről sem vesznek tudomást: a nukleáris háború, a klímaváltozás és a technológiai fejlődés által fenyegető, mélyülő társadalmi szakadékokról.

Harari szerint az egyik legfontosabb globális projekt ma bizalmat építeni az országok között,hogy elkerüljük egy mesterséges intelligenciák és biofegyverek vezérelte háborús korszakot. Ettől igazán komikus a modern nacionalizmus: olyan képet fest, mintha bármely ország valóban függetleníteni tudná magát a nemzetközi közösségtől.

teljes cikk

 

támogatás