Gettó emlékhelyre hirdet pályázatot Erzsébetváros a Klauzál téren

Írta: Szombat - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

Az ötletpályázat célja a VII. kerületi Klauzál téren felállítandó köztéri alkotás létrehozása és felállítása, amely lehet képzőművészeti, tájépítészeti alkotás, „public art” vagy más, a közteret alakító és értelmező mű.

Klauzál tér

“A Klauzál tér Budapest és Erzsébetváros egyik központi tere. Az elmúlt századok során több esemény helyszíne volt.

Kiíró célja az ötletpályázat kiírásával, hogy olyan emblematikus köztéri alkotás jöjjön létre, amely 21. századi módon reflektál a jelenkor és a jövő nemzedéke számára Európa utolsó gettójának, a „pesti gettónak” tragikus eseményeire.

A zsűri bírálatában nagy hangsúlyt helyez a köztéri képzőművészeti alkotás művészeti koncepciójára, mondanivalójára, üzenetére, valamint a kivitelezésére.

A zsűri első körös kiválasztottjainak látványterveit a Kiíró vagy az általa kijelölt szervezete nyilvánosságra hozza, és társadalmi vitára bocsátja. Az ötletpályázaton való részvétellel a kiválasztott művészek – előzetes egyeztetés után – személyesen is megjelennek a társadalmi vita során és a pályamunkájukat, valamint eddigi munkásságukat legjobb tudásuk szerint a nagyközönségnek bemutathatják” – fogalmaz többek között a felhívás.

[popup][/popup]