Fritz Zsuzsa: Sófár, frizbi, kalács és én

Írta: Fritz Zsuzsa - Rovat: Hírek - lapszemle

Sáná Tová 5776! Fritz Zsuzsa, a Bálint Ház igazgatójának írása a most vasárnap beköszöntő Rosh Hashanah, a zsidó újév kapcsán.

A Bálint Ház teljes csapata boldog, szép, kerek és optimista Új Évet kíván mindenkinek!

Fritz Zsuzsa

Fritz Zsuzsa

Egy hónapja minden reggel a sófár hangjára kéne ébredni lelkileg. Egy hónapja minden nap azzal kéne foglalkozni, hogy magamba nézek és vizsgálgatom, mit tettem jól, mit tettem rosszul, szóval egy sajátos SWOT analízist kellene végeznem az életemen.

Minden nap belekezdenék, minden nap hozzákészülök, de túl nagy a zaj. A kiabálás, a nem-szeretem, az el innen zaja. Közel és távol sok a durva hang.

Az Újév pedig csendes, révedezős hangulatban kellene, hogy találjon mindannyiunkat.

Ezt a csendet és lelki békét érdekes módon az elmúlt héten egy olyan helyen találtam meg, ahol nem várná senki. A Keleti pályaudvar tranzit-zónájában.

Egy kedves ismerős kezdeményezésére néhány szarvasi madrichhal, képzőssel és korcsoportvezetővel kimentünk, hogy játsszunk a menekült gyerekekkel. Nem voltunk egyedül, voltak már ott rajtunk kívül más önkéntesek, közülük jó páran minden nap ott vannak, színeznek, rajzolgatnak, hajtogatnak a szír, afgán, iraki, nepáli és más országokból futó, menekülő családok kicsijeivel.

A felszólítás úgy szólt, csak tegyetek le egy pokrócot, intsétek oda a gyerekeket. Így működött. Jöttek is. Én – rajzolási és színezési készségek híján – egy frizbivel kezdtem neki az ismerkedésnek. Azt akkor még nem gondoltam, hogy ebből két órányi folyamatos sport lesz, mindig megújuló csapatnyi fiatal menekülttel. Mosolygósak voltak, nyitottak, kedvesek. Egy perc se kellett, hogy kapcsolat alakuljon, hogy beszélgetni, mesélni, kérdezni kezdjenek.

A kánikulától és a kétórás dobálgatástól hulla fáradtan és nagyon boldogan jöttem el. Örültem, hogy vannak, akik kezdeményeznek ilyesmit, örültem, hogy vannak, akik ott vannak és segítenek, hogy megtapasztalhattam, amit talán sokan nem mernek… a hasonlóságot, az emberséget, a nyitottságot. A tizenhét éves Ibrahim a kezembe adta a nyakában lógó feszületet azzal, hogy őrizzem neki, amíg focizik. Majd hozzátette, ő ugyan muszlim, de nagyon tetszik neki ő és a kereszten lévő Jézusra mutatott.

Nem tudom, milyen lehet. Menekülni, gyökereket kihúzni és áttelepíteni, új hazát, kultúrát, nyelvet tanulni. Nem tudom, milyen lehet elmenekülni, mert ott, ahonnan jössz rossz, életveszélyes vagy elviselhetetlen. Ahogy az afgán fiatalembernek, aki hihetetlen ügyességgel kapkodta el a korongot, majd elmesélte, hogy a talibok életveszélyes fenyegetést küldtek a családjának és neki, ezért menekülnek már egy hónapja konténerekben és gyalog.

Remélem, hogy nem is fogom megtudni, hogy a családomból sem kell megtapasztalnia senkinek. S ha mégis, azt szeretném, hogy mosollyal és segítőkészséggel fogadjanak, odafordulással és kedvességgel.

Mert mind jövevények vagyunk így vagy úgy. Szüleink, nagyszüleink általában valami rossz elől menekültek a jobb reményében.

Amikor az Örökkévaló megteremtette a világot, s belehelyezett minket, nem tulajdont adott, földet, hanem az élet lehetőségét és szabad választást ahhoz, hogy mit tegyünk vele.

Ros Hásáná a világ születésnapja. A Teremtés ünnepe s az ítélet napja is. Amikor megszólal a sófár, mit találunk majd önmagunkban? A segítő szándékot, a nyitottságot az elfogadásra való készséget, a mások megértését, a csendes nyugalmat vagy a kiáltást és kirekesztést, mert ők mások, mert ők terroristák, mert ők elvesznek tőlünk.

A sófár hangjával elkezdődik egy számomra általában mély és nagyon szép ünnepi időszak, melynek utolsó napjait sátorban töltjük. Arra emlékezünk ezzel, hogy a pusztában vándoroltunk, átérezzük az ideiglenes lét nehézségét, a bizonytalanságot, a kiszolgáltatottságot. Felnézünk a foghíjas tetőn át a csillagokra és tudjuk, létünk és a biztonság óriási ajándék, ami nem adatik meg mindenkinek e földön.

Az elkövetkező hetek nem lesznek könnyűek nekünk, zsidóknak, mert az önvizsgálat, az önmagunkkal való szembenézés, a böjt, az ideiglenes tákolmány a fejünk felett mind egy nagyon komoly lélekutazás kellékei. De nem lesznek ezek a hetek könnyűek senkinek itt körülöttünk, sem az itt lévőknek, sem az ide menekülőknek, sem az átutazóknak. Nehéz lesz. Nehéz és konfliktusos, fájdalmas, sokszor szomorú.

A sófár hangja emlékeztessen majd a vonat füttyszavára, az alma és a méz a sok összegyűjtött élelemre, a szukoti sátor a tranzit-zónákra, a Tóra tekercs pedig a minket kötelező parancsolatra:
„Idegent ne gyötörj és ne zaklass, mert
idegenek voltatok (ti is) Egyiptom országában” (2Mózes 22:20)

Kívánom , hogy hozzon ez az új év megbékélést az emberek között, menedéket a hajlék nélkülieknek, segítségözönt a rászorulóknak és sokkal több mosolyt mindannyiunknak.

Ránk fér.

Boldog, kerek, mézesen édes új évre írattassatok be!

 

Forrás: Bálint Ház

támogatás