Ferenc pápa kutathatóvá teszi elődje, XII. Piusz holokauszt alatti szerepét illető titkos dokumentumokat

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Ferenc pápa döntése nyomán kutathatóvá teszi a Vatikán a II. világháború idején uralkodó egyházfővel, XII. Piusszal kapcsolatos titkos levéltári dokumentumokat.

XII. Piusz misézik a Vatikánban 1943-ban (Fotó: leemage)

Zsidó szervezetek már több évtizede követelik ezt a lépést. Az izraeli kormány és a jeruzsálemi Jad Vasem holokauszt múzeum üdvözölte a döntést – írja a 444. hu.

Az 1939 és 1958 között a katolikus egyház élén álló pápát számtalanszor vádolták már azzal, hogy nem állt ki a zsidóság mellett a vészkorszakban.

“Egyebek mellett szemére vetették, hogy a Pápai Állam függetlenségének dogmáját követve nem írta alá 1942-ben a szövetségesek nyilatkozatát, amely a zsidók tömeges lemészárlása ellen tiltakozott. Ugyanígy nem szólalt fel például a római zsidóság Auschwitzba hurcolása ellen sem.

A Vatikán ezzel szemben azt állította, hogy XII. Piusz a színfalak mögött csendben dolgozott azon, hogy meg tudjanak menteni minél több zsidót. Hogy ez tényleg így volt-e, azt a kutatók kénytelenek voltak bemondásra elhinni vagy elutasítani, de egy év múlva már lehet ellenőrizni az eddig titkos dokumentumokban (…)

A pápai döntésnek köszönhetően mintegy 16 millió oldal válik kutathatóvá, bár a Vatikán jogászai és levéltárosai ezeket megszűrik valamennyire” – fogalmaz a híradás.

[popup][/popup]