Ezek a szavak “a nemzetből és a keresztény kultúrkörből való kitaszítással egyenértékűek”

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) körül kialakult feszültségről beszélgetett szeptember 1-jén az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Vidnyánszky Attilával a műsorvezető Rónai Egon.

Vidnyánszky Attila a műsorban (Forrás: atv.hu)

A beszélgetés során szóba került Karsai György, az Egyetem Doktori Tanácsának elnöke, akiről Vidnyánszky egyebek közt ezt mondta:

„Karsai Györgynek én nem fogom soha tudni elmagyarázni, hogy mi a nemzet, meg a haza, meg a kereszténység, mert alkalmatlan arra, hogy befogadja azt, amit én gondolok. A gondolkodása ebben a tekintetben kizárólagos és kirekesztő”.

A magyar politikai közbeszédben meglévő konszenzus szerint ez a szöveg a célszemély lezsidózásával és kirekesztésével egyenértékű.

Erre reagált az SZFE Doktori Tanácsa az egyetem hivatalos facebook oldalán.

Vidnyánszky Attila, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tulajdonosi jogait gyakorló alapítvány kuratóriumának kinevezett elnöke – a párbeszéd fontosságát ecsetelve – olyan szavakkal illette egyetemünk professzorát, a Doktori Iskola vezetőjét, amelyek a nemzetből és a keresztény kultúrkörből való kitaszítással egyenértékűek.

Karsai György egyetemi tanár a Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájának vezetője. Minden akadémiai struktúrában ez a legmagasabb szakmai-tudományos poszt, melyre több évtizedes (akár művészi, akár tudományos) alkotó munkával, mérhető és dokumentált nemzetközi elismertséggel, jelentős akkreditációs súllyal válik választhatóvá egy oktató. Karsai György klasszikafilológus, színháztörténész, színikritikus, pályája és életműve összeköti a művészeti kutatást a filológiával, a gyakorlat kritikai-esztétikai értékelését a történeti elemzéssel. A görög drámáról és színházról írott könyvei, sok nyelven publikált tanulmányai százai mellett színikritikusi aktivitása jelzi, mennyire elválaszthatatlan a jelen színházának értő elemzése a nemzeti hagyományainktól és a görög-római kultúrkör emlékezeti kánonjától. A Színház- és Filmművészeti Egyetem tanáraként nemcsak generációkat tanított az antik drámákon keresztül a színházi gondolkodás alapjaira, de színművészhallgatók százait vezette be a rhétorika, tehát a felépített, tudatos szerkezetekben, logikusan fogalmazó választékos beszéd művészetébe. Magyar nyelven. Az elmúlt évtizedben – új műfajjal kísérletezve – olyan aktív-elemző színházi előadásokat hozott létre, melyek egy-egy klasszikus görög dráma poliszbeli helyzetét, s nem csak mondatait fordítják le a nézőknek, nem utolsó sorban középiskolások sokaságának.

A teljes közlemény alább olvasható.

Címkék:Karsai György, kirekesztés, Vidnyánszky Attila

[popup][/popup]