Évtizedes gyűlölködés után Hegedűs Loránt megkapta az első fegyelmijét a Református Egyháztól

Írta: Csepregi Botond / atlatszo.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Jogerős határozat született arról, hogy Hegedűs Loránt 2013. november 3-án a Szabadság téri Horthy-szobor-avatás kapcsán tartott istentiszteleten tartott prédikációjával megsértette a Magyarországi Református Egyház törvényeit. A rajongói által egyenesen a Nemzet Lelkészének titulált lelkipásztor tehát nem a szobor felállításával szegte meg az egyházi szabályokat, hanem alapvető lelkipásztori kötelességei ellen vétett és ezért írásbeli megrovásban részesítették. Botrányok hosszú sora után ez az első eset, hogy a református egyház elmarasztalta az egykori MIÉP-es országgyűlési képviselőt.

Se kiköpni, se lenyelni nem tudja ifj. Hegedűs Lorántot a Református Egyház

Abszurd indokokkal söprik félre, az ügyek áthelyezésével és egyes szabályok figyelmen kívül hagyásával akadályozzák egyes egyházi szervek az ifj. Hegedűs Loránt ellen benyújtott panaszokat – derült ki az Átlátszó birtokába került dokumentumokból. Forrásaink szerint az egyház vezetése külső és belső nyomásnak is ki van téve: Hegedűs nemcsak az egyházon belül bír érzékelhető támogatással, de a Jobbik számára is fontos, hogy lelkész maradjon.

Hegedüs Lóránt Horthy szobor fotó Bielik István Népszava forrás atlasztohu

(fotó: Bielik István, Népszava, forrás: atlaszto.hu)

Majdnem pontosan két évvel a 2013. november 3-i Horthy-szobor-avatás után másodfokon is határozat született az esemény miatt Hegedűs Loránt lelkipásztor ellen indult egyházi fegyelmi eljárásban.

A Tiszáninneni Református Egyházkerület Bírósága október 20-án – helyben hagyva a megismételt elsőfokú eljárás határozatát – írásbeli megrovásban részesítette a Szabadság téri lelkészt, amiért a két évvel ezelőtti istentiszteleten olyat tett, ami „az evangélium mértéke szerinti tiszta erkölcsbe ütközik, vagy a viselt egyházi tisztség tekintélyét sérti, az egyház hitelét rontja, és a tisztségéhez szükséges bizalmat megingatja”, vagyis az MRE bíráskodásáról szóló 2000. évi I. tv. 30. § f,) pontja szerint minősülő fegyelmi vétséget követett el.

Az elsőfokú eljárásban – amelyet 2015 júniusában az Egervölgyi Református Egyházmegye folytatott le – többek között kimondták, hogy Hegedűs Loránt

„- felkészületlen volt;

– a lectio és textus alapján elhangzott igehirdetés biblikus üzenete nem volt felfedezhető az igehirdetésben;

– az igehirdetés az igehirdető egyéni céljait szolgálta;

– az igehirdető panaszlott a lectio üzenetét és a textusban megfogalmazott mondandóját saját céljainak és szándékának rendelte alá;

– az igehirdetés során elmaradt azoknak a bibliai és teológiai elemeknek az érvényre juttatása, amely alapján az igehirdetést a hallgató gyülekezeti tag számára vigasztaló üzenet közvetítése történhet meg Isten Krisztusban felkínált egész emberi életünket megújító szabadítására nézve;

– a panaszlott miközben az igehirdetésben értékítéletet alkotott, nem fordított kellő figyelmet az ige tartalmára, sőt, elhanyagolta a textus és a lectio alapvető üzenetét.”

A teljes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]