A zsidó közösség apró kisebbség Dániában. A befogadó társadalom szinte példa nélkül álló toleranciával viszonyult felé az évszázadok során. Az általános dán hozzálás mindig is pozitív volt a zsidókkal kapcsolatban, az aktuális kormányzat általában jóindulatúan tekintett rájuk, mivel hasznosnak látták őket a gazdaságra nézve. A 2. világháború alatt Dánia minden lehetséges eszközzel védte és segítette zsidó polgárait. Manapság a megmaradt, kis létszámú közösségnek növekvő fenyegetéssel kell szembenéznie.

Történelmi áttekintés

1619: IV. Krisztián, dán király meghívja Albert Dionis, hamburgi zsidó kereskedőt az újonnan létesített glückstadti pénzverde vezetőjének. Ő volt az első zsidó, aki dán királyi védlevelet kapott. Később más „portugál” zsidó kereskedők is beköltözhettek, kereskedelmi privilégiumokat élveztek, vallásukat viszonylag szabadon gyakorolhatták, és a dán királyok udvari szállítójává és pénzkölcsőnzőjévé is váltak.

1670-es évek: a király – kereskedelmi és ipari fejlődés reményében -, engedélyezte dohánygyárosok és –kereskedők letelepedését Koppenhágában, Fredericiában és néhány más vidéki városban, így megkezdődött az askenázi zsidók tömeges beköltözése. 1726-tól vagyonhoz kötötték a letelepedési engedélyt.

1684: Meyer Goldschmidt, udvari ékszerész jogot kapott arra, hogy saját házában vallási szertartásokat vezethessen. Innen számítják a koppenhágai zsidó közösség megalakulásának kezdetét. A következő ötven évben Goldschmidt házában folytak az istentiszteletek. Később a szfárádiak is kaptak ilyen jogot. Nem sokkal később földterületet vásárolnak temetőnek, majd megépül a fredericiai (1719) és a koppenhágai (1766) zsinagóga. Ez utóbbi az 1795-ös tűzvészben pusztult el.

A zsidók csak bizonyos, nem a céhek alá tartozó tevékenységeket folytathattak, és ezt „zsidó kereskedés”-nek nevezték a zsidók egyenjogúsításáig. A XVIII. század elején fellángoló antiszemitizmus a zsidók ellen elkövetett tömeges erőszakban, speciális adók bevezetésében, illetve megkülönböztető jelzés viselésének kötelezettségében manifesztálódott. A protestáns államvallás tisztségviselői számos sikertelen kísérletet tettek a zsidók megkeresztelésére. A letelepedőknek hűségesküt kellett tenniük, és orvossá is nehezen válhattak. Az 1700-as évek végére megerősödött felvilágosodási mozgalom Dániát is elérte – a zsidók jelentős része egyre inkább asszimilálódni akart, a vezetés pedig egyre több jogot biztosított nekik 1814-ig, a teljes egyenjogúsításig. Lány- és fiúiskolát is nyitottak, virágzott a kulturális élet. A zsidók komoly társadalmi szerepvállalása sokszor vezetett vegyesházassághoz, így jelentős zsidó családok egész ágai váltak kereszténnyé, jelentősen csökkentve a helyi zsidó népesség létszámát.

1819: a Németországból Dániába terjedő lázongások a zsidók tömeges megtámadásába torkollottak Koppenhágában és vidéki városokban egyaránt. A hatóságok gyorsan véget vetettek az erőszakoskodásnak.

1829: Abraham Alexander Wolff lesz Koppenhága főrabbija. Munkássága hatvan évében újraegyesítette a széttagolt dániai zsidó közösséget, és jó kapcsolatot ápolt a dán társadalom képviselőivel is. A helyi zsidóság széles spektrumának egyesítésére tett kísérlet első lépéseként nagy zsinagógát építtetett, mely 1833-ra készült el. Bevezette a szentbeszédeket, illetve a kórust is.

1900-as évek eleje: a vegyesházasságok és az asszimiláció miatt megfogyatkozott közösség az 1917-ig tartó kelet-európai bevándorlásnak köszönhetően újra növekedésnek indult. A régi, tehetős, „zsidó vallású dán” családok és a látványosan zsidó, jiddisül beszélő új bevándorlók között nagy volt a szakadék, mégis voltak, akik felkarolták az újonnan érkezőket, akik így néhány éven belül megtalálták a helyüket a közösségben, élettel töltötték fel a bezárás szélén álló iskolákat, és új lendületet hoztak a dániai zsidó közösségbe, illetve a befogadó társadalomba.

1930-as évek: a nagymértékű munkanélküliség és a gazdasági krízis ellenére németországi zsidó menekültek érkeznek Dániába

1940. április 9.: Dánia német megszállása. A szóbeszéd szerint X. Krisztián király is feltette a sárga csillagot, de valójában a dán zsidók nem votak kötelezve a sárga csillag viselésére. Dánia egyéb tekintetben is a lehető legnagyobb mértékben védelmezte zsidó lakosságát.
1941. október: a Németországból korábban érkezett menekülteket a mintegy 7000 dániai zsidóval együtt, a király, gazdag dán polgárok, illetve az állam segítségével, a dán földalatti mozgalom aktív közreműködésével, hajókkal Svédországba menekítik. Körülbelül 745 zsidót nem sikerült kimenekíteni, őket a csehországi Theresienstadt koncentrációs táborába deportálták. A dán hatóságok elérték, hogy élelmet és gyógyszert juttathassanak a bebörtönzött dániai zsidókhoz, és hogy ne szállítsák őket tovább. 52 zsidó halt meg betegségben, a többieket pedig a Vöröskereszt szabadította fel 1945. áprilisában. Több beszámoló is említi, hogy a dánok megvédték zsidó szomszédaik tulajdonát a háború alatt. Niels Bohr, dán fizikus számos európai zsidó tudósnak segített a menekülésben, köztük Teller Edének is. Jelentős szerepe volt abban is, hogy Svédország befogadta a dániai zsidókat. Később neki magának is menekülnie kellett.

A teljes cikk itt olvasható.