Elhunyt Cháim Druckman rabbi, a vallásos cionista mozgalom szellemi vezetője
A vallásos cionista mozgalom konzervatív szárnyának alapítója, Cháim Druckman rabbi vasárnap este, 90 éves korában elhunyt.
Temetése hétfőn déli 12 órakor vette kezdetét lakóhelyéről (Merkaz Sapira) majd végső nyugalomra a Masu’ot Jichák temetőben fogják helyezni.
Osztozom Cháim Druckman rabbi családjának és tanítványainak gyászában. Holokauszt-túlélő, az Or Etzion Jesiva alapítója, Izrael-díjas tudós, akinek élete Izrael szeretetéről szólt. Emléke legyen áldott, – tisztelgett Jáir Lapid leköszönő miniszterelnök a néhai Druckman rabbi emléke előtt.
Háim Druckman 1932-ben született LEngyelországban, a mai Ukrajna területén fekvő Kuty városában, a holokausztot úgy élte túl, hogy először szüleivel együtt bujkált. Azért, hogy az akkori Palesztinába emigrálhasson 1944-ben egyedül indult útnak. Röviddel a háború után szülei csatlakoztak hozzá.
Az országba érkezve egy Bnei Akiva közösséghez tartozó jesivában tanult. 1949-ben jelentkezett a születőben lévő Izraeli Védelmi Erők Nahal programjába, és ez idő alatt segített létrehozni az észak-izraeli Tirat Cvi és a gázai határ közelében lévő Sza’ad kibucok vallási közösségeit. Katonai szolgálata után került a jeruzsálemi Merkaz HaRav jesivába, ahol a vallásos cionista mozgalom vezéralakjának, Cvi Jehuda Kook rabbi egyik legjobb tanítványává vált.
A jobboldali telepes-mozgalom alapítójaként, a Gus Emunim kifejezést nappalijában életre hívó (1974), Druckman rabbi oktatóként illetve az izraeli társadalom jelentős politikai erejeként hatást tudott gyakorolni az ország vezetőire és tanítványaira egyaránt.
Az 1948 utáni évtizedekben a vallásos cionista mozgalom fokozatosan jobbra tolódott, és a kezdeti mérsékelt balközp pozícióból eljutott a mai izraeli szélsőjobboldalra.
Jelentős politikai szerepet vállalva évtizedeken át a Kneszet tagjaként, miniszterhelyettesként és a közelmúltban a vallásos cionista pártok szellemi vezetőjeként az izraeli politika egyik nagy hatalommal rendelkező, fő szereplőjeként tartották számon. Emellett az Or Etzion Jesiva dékánja, a vallásos cionista Bnei Akiva mozgalomhoz tartozó szemináriumok hálózatának vezetője, valamint a Heszder jesivák – a katonai szolgálatot a vallási tanulmányokkal egyesítő szemináriumok, szövetségének elnökeként befolyásos vallási tisztségeket is betöltött.
Címkék:Merkaz HaRav