Blinken Ramallahban Izraelt és a palesztinokat is a feszültség enyhítésére szólította fel

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Mahmúd Abbász palesztin elnök keddi rámalláhi tárgyalásukon elítélt minden olyan lépést, amely akadályozza a kétállami megoldás megvalósulását, vagyis az önálló palesztin állam létrejöttét Izrael mellett – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet kedden.

Blinken és Abbasz találkozója Ramallahban (Fotó: State Department / Freddie Everett

Sajtótájékoztatójukon az amerikai külügyminiszter felszólította mind Izraelt, mind a palesztinokat, hogy tegyenek erőfeszítéseket a biztonsági feszültségek enyhítésére. Szavai szerint a kétállami megoldást akadályozó lépések közé tartozik például a ciszjordániai zsidó telepek bővítése, palesztinok kilakoltatása és házaik lerombolása, a szent helyek történelmi státuszának megváltoztatása. Blinken figyelmeztetett, hogy a palesztinoknak egyre rosszabbak a kilátásaik, és követelte ennek a helyzetnek a megváltoztatását.

Az amerikai diplomácia vezetője bejelentette, hogy Washington 50 millió dolláros segélyt ad a palesztinoknak az ENSZ-en keresztül.

Blinken nagyon feszült időszakban érkezett izraeli és ciszjordániai látogatásra, mivel az izraeli hadsereg egy múlt heti dzseníni rajtaütésben megölt kilenc palesztint, majd egy nappal később egy palesztin merénylő agyonlőtt hét izraelit egy zsinagógánál Jeruzsálemben.

Abbász a tragikus dzseníni razziára válaszul bejelentette akkor, hogy a Palesztin Hatóság leállítja az Izraellel folytatott biztonsági együttműködést, de várhatóan ezt nem váltja valóra. Blinken megbeszélésük után vélhetően erre is utalt, amikor kifejezte nagyrabecsülését Abbásznak, amiért ezekben a nehéz időkben is felelősségteljesen jár el.

A palesztin elnök kijelentette, hogy kész együttműködni az Egyesült Államokkal és más országokkal is az izraeli-palesztin politikai párbeszéd megújítása érdekében, és felszólította Izraelt, hogy hagyjon fel a “nemzetközi jogot sértő egyoldalú akcióival”.

“Mindig ragaszkodtunk a nemzetközi döntések tiszteletben tartásához, és készen állunk a párbeszédre, hogy véget érhessen a palesztin területek izraeli megszállása. Népünk nem fogadja el, hogy örökké tartson a megszállás. Nem lesz biztonság a térségben a palesztinok jogainak folyamatos semmibevételével!” – szögezte le Mahmúd Abbász.

A Blinkennel való találkozó előtt Abbász kedden megbeszéléseket folytatott Abbász Kamellel, az egyiptomi hírszerzés vezetőjével, és Ahmed Hattokai jordániai titkosszolgálati vezetővel is arról, hogy miként lehetne elkerülni a feszültség további fokozódását.

Antony Blinken kétnapos izraeli útján hétfőn Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, Eli Kohen külügyminiszterrel és Jichák Hercog államelnökkel tárgyalt. Kedden, még Rámalláhba indulása előtt egyeztetett Joav Galant védelmi miniszterrel és Jaír Lapiddal, a parlamenti ellenzék vezérével, valamint találkozón vett részt zsidó és arab civil aktivistákkal. (MTI, Shiri Zsuzsa)

[popup][/popup]