Körkérdés a zsidó civil szervezetekhez – Az Élet Menete Alapítvány

Írta: Szombat - Rovat: Belföld, Hazai dolgaink

Zsidó civil szervezetekhez fordultunk, hogy osszák meg a nyilvánossággal idei terveiket. Az Élet Menete Alapítványtól Gordon Gábor kuratóriumi elnök válaszolt.   

 

Mire fókuszálnak, milyen programokat terveznek a 2016-os évben? 

Az Élet Menete Alapítvány 2016-ban is a hiteles oktatást, ismeretterjesztést tartja legfontosabb feladatának. Más-más programokat tervezünk az egyes korosztályoknak.

Az Élet Menete Alapítvány emlékező és ismeretterjesztő programjai egyszerre szólnak a múltról és a jelenről, aggódva tekintve a jövőbe. Meggyőződésünk ugyanis, hogy csak a múltunk hiteles megjelenítése, megértése és tudomásulvétele segíthet az emberellenes eszmék és képviselőik visszaszorításában. Aki nem érti és ismeri fel a múlt lenyomatát jelenünkben, az kiszolgáltatottan áll saját jövője előtt. Az évek óta megszokott és hagyománnyá vált emlékprogramok; hazai, auschwitzi és jeruzsálemi menetek mellett a célzott szakmai (tovább) képzések, interaktív kiállítások és színházi produkció is szerepel terveink között. Pedagógusok – és nem feltétlenül történelemtanárok számára tervezünk egy több hónapos képzést a holokauszt leckéje mellett tolerancia oktatásáról, a rasszizmus és diszkrimináció pedagógiai kezeléséről.

Vándor és vagonkiállításaink is megújulnak és megszaporodnak 2016-ban. Több interaktivitással s minden helyszínen a saját történelméről összeállított anyagokkal és saját, helyi tárlatvezetőkkel találkozhatnak majd a látogatók.

Vagonkiállításunk egész évben látogatható, vagy valamely vidéki helyszínen, vagy ha éppen nem utazik, akkor a budapesti Vasúttörténeti Parkban. Csoportokat és egyéni látogatókat is szívesen látunk szakképzett vezetéssel.

Egy különleges színházi produkcióra is készülünk 2016-ban, mely a guruló, napközben megtekinthető vagonkiállításunk mellett esti programmal is szolgál az aktuális helyi érdeklődőknek. Egy svéd regény színpadi adaptációját mutatjuk be, mely szól a holokauszt zsidókat, cigányokat, európai keresztényeket, ha nem is egyforma mértékben, de egyaránt érintő rettentő csapásairól, s máig nem múló következményeiről.

E mellett koncertek, kiadványok, egyéb rendezvényeken való megjelenések, gyermekversenyek gazdagítják éves programunkat, melyeket honlapunkon és az alábbi online közösségi média felületeinken lehet nyomon kísérni: www.facebook.com/menetealapitvany.azelet és www.facebook.com/emberekmaradtak

Milyen problémákkal, kihívásokkal néznek szembe?

 A legnagyobb kihívás számunkra a közöny, az újra támadt félelmek a “mástól’, s persze az is, hogy a holokauszt sajnos máig aktuális üzenetére egyre kevésbé fogékony a közvélemény.

Az elmúlt évtizedek gyakran rossz megközelítései sokat ártottak ügyünknek, s sikerült egyfajta legyintést, érdektelenséget, helyenként bosszúságot kiváltani a zsidóság, s ezen keresztül a kisebbségi kérdések iránt. Ezzel csak úgy tudunk szembe menni, – márpedig ez a kötelességünk-, ha üzeneteinket a jelen kornak megfelelően aktualizáljuk, programjainkat újabb és újabb, érdekes, szokatlan formában és figyelemfelkeltően dolgozzuk ki a nyilvánosság számára. Ez nagy kihívás, roppant nagy munka, s az eredmények valószínűsíthetően nem azonnaliak, s nem látványosak.

Mit üzennek a Szombat olvasóinak, mire hívnák fel a figyelmüket? 

Egyszerű lenne Nagy Lászlóval üzenni: “csókolom őket”, csak attól tartunk, sokan a google-hoz kapnak, hogy ki Nagy László, s mit is akart üzenni egykor ezzel a frappáns sorával:

Nos, mi közös munkára, de legalább erkölcsi támogatásra hívunk mindenkit, aki

azt szeretné, hogy nagyapáink múltja ne válhasson a gyermekeink jövőjévé.

Hogy hagyományos európai zsidó-keresztény értékeinkre épülhessen az a jövő, mely nem megtagadja a múltat, hanem lesz elég okos és tanul belőle. Mi arra hívunk mindenkit, – kortól, nemtől, felekezettől, vallási és etnikai hovatartozástól függetlenül-, hogy a történelemlecke tanulságainak elsajátítása mellett hagyja felnyitni a szemét, vegye észre a ma ránk leselkedő veszélyeket, s ezekkel szemben vértezze fel magát tudással és ismeretekkel.

Aki nem érti és ismeri fel a múlt lenyomatát jelenünkben, az kiszolgáltatottan áll saját jövője előtt. Ne hagyjuk magunkat senkinek soha többé kiszolgáltatni!

Az Élet Menete Budapesten 2016. április 17.-én 16:00 órakor kerül megrendezésre. 

 

Címkék:Élet Menete Alapítvány, holokauszt, zsidó civil szervezetek

[popup][/popup]