Az utcákon is megjelenhet a zsidóság védelmi szervezete

Írta: mno.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Nem félkatonai szervezet lesz a magyarországi zsidóság védelmi szervezete – ezt a Tett és Védelem
alapítvány vezetője mondta a Hír TV-nek adott interjújában. Bodnár Dániel szerint ugyanakkor nem kizárt, hogy tagjaik az utcákon is megjelennek majd.
Már toborozza a tagokat az antiszemita jelenségek ellen küzdő Tett és Védelem alapítvány. A tervek szerint jogsegélyt nyújtanak majd a rászorulóknak, figyelik majd a sajtót és a közbeszédet és önkéntesekből álló hálózatot is kiépítenek.
„Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy azoknak az embereknek, akik segítségért fordulnak hozzánk, akik úgy érzik, hogy bármilyen módon megkülönböztetés éri őket zsidó származásuk miatt, azoknak aktív segítséget fogunk nyújtani, akár helyszíni jelenléttel, akár jogi eszközökkel” – fejtette kiBodnár Dániel az alapítvány kuratóriumi elnöke.
Bodnár azt mondja, a politikában a Jobbik parlamentbe kerülésével a közbeszéd minősége nagy mértékben romlott, azonban azt nem állítja, hogy az utcai antiszemitizmus is nőtt volna. Szerinte azonban a magyarországi zsidóságnak nem a kormánytól kell segítséget kérnie, ha veszélyt érzékel, hanem a közösségnek kell tennie a saját nyugalma érdekében.

Az alapítvány elnöke azt azonban visszautasítja, hogy az interneten máris a betiltott Magyar Gárdához hasonlítják őket. Egyenruhájuk nem lesz és kiképzést sem kapnak. Bodnár Dániel hangsúlyozza, hogy a jogállam keretein belülfog működni az alapítvány. Úgy fogalmazott, hogy ez nem egy paramilitáris szerveződés, hanem a „közösség jó szándékú tagjainak az önszerveződésének a manifesztációja”, amely arról szól hogy „felelősséget vállalunk egymásért mi zsidók, itt szeretnénk élni, elkötelezett hazafiak vagyunk”.
A Tett és Védelem Alapítványt már bejegyezték. A működést valószínűleg egy hónap múlva kezdik meg, amit adományokból fedeznek majd, állami segítséget nem kérnek.
[popup][/popup]