Az Ezüst Ácsceruza idei díjazottai

„Kapják ezt azok az erre érdemes egyének, akik ha nem is éppen az imént említett ceruzával, de verbalitásukkal, személyiségükkel, gondolkodásmódjukkal, kisugárzásukkal képesek az építészetet bizonyos szinten társadalmasítani” – hangzott el Bálint Imre ünnepi megnyitó beszédében december 5-én az Ezüst Ácsceruza Díjak átadóján.

A díj olyan szélesebb érdeklődésre számot tartó nyomtatott vagy elektronikus sajtóorgánumokban – nem szakmai lapokban, folyóiratokban – megjelent publicisztikai tevékenységért, akár egyetlen cikkért, műsorért is adható, mely hozzájárul a hazai építészeti értékek és a hazai építőiparral kapcsolatos bármely terület eredményeinek népszerűsítéséhez, s egyben képviseli a minőségi újságírást. A díjat az Alapítvány a Honi Művészetért közhasznú szervezet hozta létre 2010-ben az alapítók, dr. Komjáthy Attila és felesége, Kremnicsán Ilona szándéka szerint, az odaítélésről minden évben szakmai bíráló bizottság dönt. Az idei év díjazottjai: Pásztor Erika Katalina, az építészfórum alapítója és főszerkesztője, Zöldi Anna újságíró és Rózsa Péter újságíró, a Fuga Rádió főszerkesztő-műsorvezetője.

Laudációk:

Pásztor Erika Katalina

Kevés olyan jelölt van / lehet a magyar építészeti újságírás területén, akire jobban ráillik a leírás: „hozzájárult a hazai építészeti értékek eredményeinek népszerűsítéséhez, s egyben képviseli a minőségi újságírást”. Pásztor Erika Katalina szuperintenzíven, fáradhatatlanul műveli ezt a műfajt 13 éve, amióta 2000-ben Vargha Mihállyal közösen megalapította, majd öntözgette, növesztgette és gondozgatta azt az online építészeti „napilapot”, amely mára az egyik legmeghatározóbb folyóirata lett a hazai építészeti szcénának, legnagyobb adatbázisa az online elérhető kortárs építészeti munkáknak. Pásztor Erika Katalina sokszor mondta már, hogy bár eredendően építészmérnökként végzett, de hivatását elhagyta több másikért (többek között a kommunikációért és a médiaművészetért). Valójában ez nem igaz: soha sem hagyta el. Helyette – ötvözve a kommunikációs tudását az építészetivel bemutatta azt azon népes rétegnek, akiknek ez a világ idegen, ismeretlen terep. Több mint egy évtizede ezt teszi, sokakat megtérítve, bevezetve őket az építészet furcsa, rejtelmes világába.

De Pásztor Erika Katalina nem csak ebben jó. Miközben szerkesztett lapjában teret enged az építészeknek, városfejlesztési, fejlesztéspolitikai vagy szakmapolitikai kritikák, vélemények is helyet kapnak. Lapja olyan hagyományosan is értelmezhető közéleti fórum, ahol egyenlő esélyekkel indul a diskurzusban pályakezdő, laikus, vagy hivatásának felkent képviselője. A görbe tükör, amit tart, sokaknak és sok esetben nem tetszik. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy ez a göröngyös út előre visz. Sőt, valójában ez az egyedüli út az elefántcsonttoronyba burkolózott építészet társadalmi rangjának visszaszerzésére.

Pásztor Erika Katalina rendszeresen és módszeresen kereste a kapcsolatot a televíziók és rádiók tematikus építészeti műsoraival, anyagokkal látta el a sokszor csak embrionális állapotban létező ilyen irányultságú szerkesztőségeket és egyáltalán nem jellemző módon baráti kapcsolatokat ápolt a saját konkurenciájával, felfedezett, terelt és az építészet szolgálatába állított független médiaszemélyiségeket. Mindezekből leginkább az ügyszeretet látszik, nem az önös érdek. A rá jellemző „fehér mágia”. Ezekből jött létre többek között a Média Építészeti Díja, amely mint produktum önmagában elegendő lenne arra, hogy annak legfőbb motorját valamilyen formában díjazzák. Egy projekt, amelyben Pásztor Erika megtanította az újságíróknak, hogy hogyan érdemes a kortárs építészet felé közelíteni, hogyan érdemes azt olvasni, hogyan érdemes abból válogatni. Egy projekt, amelyben Pásztor Erika közel hozta a felhasználókat és a fizikai teret alakítókat és szembesítette őket egymással. Egy projekt, amelynek igen nagy a szerepe abban, hogy megszaporodtak az építészettel foglalkozó cikkek, elemzések, műsorok a nem szakmainak mondott média hatalmas felületein.

Pásztor Erika Katalinának sokáig sikerült a háttérben maradnia, megbújnia a zsűrik, a szervezők, a kurátorok cseppet sem kellemes, sőt néha elég hálátlan székében. Ha a neve felmerült, mindig maga elé tolt valakit. Ezt egy ideig lehet művelni büntetlenül, de nem a végtelenségig. Eljött a vezeklés ideje.

Vagy inkább az elismerésé.

Köszönjük és gratulálunk!

Bardóczi Sándor

 

Rózsa Péter

Érdekes világot élünk. A gyanútlan ember, ha TV elé kerül, vagy valamelyik divatos rádióadót hallgatja, és már nem a 20-as korosztályt képviseli, döbbenten észleli az értékrend gyökeres változását. Az emberek elé példaként állított celebek, a sok esetben – tisztelet a kivételnek – műsorvezetők, akár a rádióban is legjobb szándékkal sem képesek olyan információkkal, példákkal előállni, amelyek társadalmunk épülését, okulását, művelődését szolgálnák. Ezért nagyon fontos az olyan emberek közreműködése a média világában, akik nem a papírmasé szellemi díszletek között mozognak, és nem luftballon könnyűségű gondolatokat eregetnek, hanem képesek összefüggésekben, szintetizáltan gondolkodni. Rózsa Péter ilyen média egyéniség.

1979-ben kezdte pályáját a Magyar Rádióban. 1989. és 1992. között a Magyar Televíziónál dolgozott, ezt követően mindkét média fórumon jelen volt. Nagy tapasztalattal rendelkező karakteres egyéniség.

A FUGA Rádióban több mint egy éve tölti be számunkra rendkívül fontos feladatát, azaz úgy szólal meg szakmai adónkon, hogy az nem didaktikusan a szakmánkról szól, de az előbb említett szintetizáló gondolkodás segítségével mondandója többek között erre is utal. Beszélgetései, riportjai, tudósításai olyan hangvételűek, amelyeket minden gondolkodó ember könnyedén megért, soha nem arisztokratikus, mégis cizelláltan lényegre törő. Nekünk, építészeknek fontos, hogy ha rólunk beszélnek, hogyha szakmánk említésre kerül – egyre ritkábban – akkor annak történeti, korszakos vetületei is legyenek. És amikor valaki zenéről, irodalomról, táncról, képzőművészetről, színházról beszél, akkor ezek a gondolatok alapvetően a társművészetek gondolatai, melyeknek részét képezi szakmánk, hívatásunk az építészet maga.

Rózsa Péter egyéniségéből fakadóan komoly média múlttal a háta mögött képes arra, hogy munkásságával, mondanivalójával az általános műveltség szintjét emelve megszólítsa hallgatóit, azokat is, akik nem szakmánk elhívatott képviselői.

Mindezek figyelembevételével jelentősnek ítélt társadalmi gondolkodásmód, és ízlésformáló tevékenységének elismeréseképpen a Bíráló Bizottság úgy határozott, hogy Rózsa Péternek 2013-ban az Ezüst Ácsceruza Díjat odaítéli.

Bálint Imre

 

Zöldi Anna

Zöldi Anna nem épített jelentős középületet és nem alapított folyóiratot, nem jegyez könyvet, a neve nem szerepel a nagy kiállítások, nemzetközi bemutatkozások kurátorainak listáján. Nem tudom, miért; talán mert túlságosan szerény, nemigen tűri, ha az értékeiről beszélnek. Pedig komoly, és főleg napjainkban meglehetősen ritka tudás az, amit ő hordoz: egyben látja a kicsi és a nagy jelenségeket. Miközben a részletekről beszél, valójában az egész világunkat elemzi. Mindenhez úgy nyúl hozzá, mintha az lenne a legfontosabb.

Nagy érték ez a képesség. Anna tervező építészként és belsőépítészként, színdinamikai szakmérnökként indult, magántervezőként folytatta, majd rátalált az írásra. Ez úgy tíz éve volt; azóta az építészeti lapokban és a nem szakmai kulturális sajtóban folyamatosan ott találjuk a kritikáit, tudósításait, épületbemutatóit. Közérthető, művelt, derűs és szenvedélyes hangon tolmácsolja a hazai építészet erényeit és hiányait, beszél házakról és utcákról, emberekről és fákról, mindenről, amit környezetnek nevezünk.

Írásain minduntalan áttetszik egy gondolkodó, érző és életszerető ember lénye, aki mindenre figyel, de nem feltétlenül akar értékelni. Inkább hasonlít, fölvet, rávilágít, érzékel – és mindezt olyan természetes és kifinomult nyelvi készséggel teszi, ami messze túllép azon, amit ma minőségi újságírásnak mondunk. Bölcsebb lenne minőségi világlátásnak nevezni. Műveltsége sokkal szélesebb, mint amit ma az újságírás fogalma megkövetel; filozófiai, irodalmi, színház-, zene- és képzőművészeti jártassága, az ökológia iránti érdeklődése egyedülálló jelenséggé teszi. Ugyanolyan komoly gonddal ír ugyanis egy hétköznapi köztéri jelenségről, mint egy nagyberuházásról vagy egy gyerekek környezeti neveléséről szóló konferencia tanulságairól. Véleményem szerint pontosan ezt nevezik a hazai építészeti értékek népszerűsítésének, amit a Honi Művészeti Alapítvány – az országban egyetlen ilyen témájú kitüntetésként – az Ezüst Ácsceruza Díj évenkénti odaítélésével támogat.

Mostanában a legtöbb energiát a gyerekek vizuális nevelésébe fekteti, makettet épít velük, nyári táborokban és zsúfolt gyerekfoglalkozásokon tölti a szabadidejét, hogy egy-egy finom mozdulattal, formával, gondolattal szinte észrevétlenül terelje a fantáziájukat, a világlátásukat. Hálátlan feladat, hiszen a szakma, noha sokat beszél róla, valójában lenézi az ilyen úgynevezett laikus tevékenységet. De Zöldi Anna tudja, mit csinál, tudja, hogy a környezet épsége és szépsége nem csupán szakma, hanem szemlélet kérdése. És akinek gyerekkorában kinyílik erre a szeme, az felnőttként sem fog rombolni. Anna megőrizte gyermeki lényét, és most a tudását továbbadja a soron következőknek.

Götz Eszter