Az EMIH a tegnapi kerekasztalról

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Az EMIH sajtóközleménye

emih_logoAz Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) 3 konkrét javaslattal élt a tegnapi zsidó kerekasztalon.

Az EMIH üdvözölte a zsidó kerekasztal összehívását, a nyitott párbeszéd folytatását az egyes zsidó szervezetek és a Kormány között. Az EMIH képviseletében Köves Slomó vezető rabbi három konkrét javaslatot fogalmazott meg a tegnapi kerekasztal-megbeszélésen.

A zsidó kerekasztal fontos lehetőség volt a kormányzat, a zsidó hitközségek és szervezetek elmúlt bő féléves, vélt és valós sérelmeken alapuló nézeteltérésének rendezése, valamint a lehetséges kiutak közös megfogalmazása szempontjából. Az EMIH nevében Köves Slomó vezető rabbi konkrét javaslatokat fogalmazott meg. Kezdeményezte, hogy a Budai várban, a Táncsics utca 23-ban található – jelenleg föld által elfedett – zsinagóga kerüljön újrafeltárásra, és illeszkedve a kerület kiemelt történelmi helyzetéhez és turisztikai lehetőségeihez, váljon a Mátyás király korát is bemutató negyed a magyar-zsidó együttélés egyik központi helyszínévé.

A kerekasztalon a nagy várakozással övezett Sorsok Háza projekt vitája kompromisszumkereső egyeztetéssé finomodott. A várt, heves hangú vita elmaradt, a korábban bojkottot hirdető szervezetek az építészeti koncepciót méltatták, és megköszönték a kormányzati szándékot a zsidó közösségek bevonása kapcsán. Köves Slomó a további parttalan viták elkerülésére független értelmiségiekből álló véleményező grémium létrehozását javasolta ebben a kérdésben.

Az EMIH kifejezetten üdvözli a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) elnöke által megtartott prezentáció kapcsán kialakult vitára adott kormányzati választ: Lázár János miniszter a soron következő zsidó kerekasztal központi témájaként az antiszemitizmus elleni küzdelem és az ezzel összefüggő igazságszolgáltatási és jogalkalmazási kérdések elemzését nevezte meg. Az EMIH vezető rabbija által alapított és választmányi tagja, Bodnár Dániel által vezetett TEV a felhalmozott ismeretanyaga segíti a kerekasztal munkáját.

Mindezek mellett Köves Slomó a nyitott és konstruktív beszélgetésen – a holokauszt 70. évfordulója kapcsán – emlékeztetett: „a holokauszt-túlélők és első generációs leszármazottaik méltó szociális- és egészségügyi ellátásának megoldása közös erkölcsi kötelesség. Az EMIH a probléma rendezésére kidolgozott egy tervet, és a hozzá tartozó kezdeti finanszírozásra szóló ígérvényt mutatott be. Az EMIH két legnagyobb adományozója 1 millió dollárral (240 millió forinttal) járulna hozzá egy közös projekthez, melynek javasolt tárgya a holokauszt-túlélők ellátására létrejövő idősotthon fejlesztése. Az EMIH várja a többi zsidó szervezet és a kormány csatlakozását ehhez, de természetesen nyitott egyéb, a probléma megoldását célzó javaslatok megfontolására is.”

 

[popup][/popup]