A schmidtmáriázós vonal – túlfűtött vita Gerő és Karsai részvételével

Írta: CZENE GÁBOR / NOL.HU - Rovat: Hírek - lapszemle

A kormány idióta határidőt szabott, fizikailag és intellektuálisan is lehetetlen, hogy április közepéig elkészüljön a kiállítás a Sorsok Házában – állítja Gerő András, aki ettől eltekintve támogatja a tervet. Karsai László szerint az áldozatok emlékének arculcsapása, hogy Schmidt Máriát nevezték ki az intézmény vezetőjévé.

Jó napot kívánok mindazoknak a szerencséseknek, akik bejutottak! – így üdvözölte a közönséget Dési János újságíró, a vitafórum moderátora.

Előzőleg arra hajlottunk, hogy szombaton kora este jobb dolguk is akad a népeknek, mint két történész vitáját hallgatni a Sorsok Házáról. Tévedtünk: hatalmas volt az érdeklődés. A Bálint Ház nagyterme zsúfolásig megtelt, a kezdésként meghirdetett időpontban még sor kígyózott a bejáratnál. Végül a karzatot is megnyitották, hogy legalább állóhely jusson mindenkinek.

gero

Gerő András

A kormány április közepén szeretné átadni Schmidt Mária vezetésével a Sorsok Házát, a Józsefvárosi pályaudvar helyén létrehozandó új holokauszt-emlékközpontot. Gerő András – aki Semjén Zsolt minapi hivatalos tájékoztatása szerint részt vesz a projektben – elöljáróban elmondta, hogy támogatja a tervet. Egészen addig, amíg nem érzékel olyat, amit problematikusnak, vállalhatatlannak tart.

Másfelől messzemenőleg nem támogat semmiféle nyílt vagy burkolt törekvést, amely a Horthy-korszak rehabilitálását akarja elérni. A kormány – mondta Gerő – kétarcú ebben a kérdésben, nem érték-, hanem érdekalapú politikát folytat. A szélsőjobboldal elvárásainak is szeretne megfelelni.

A Páva utcai intézmény megbukott vagy kivéreztették?

A Sorsok Házára azért is szükség van, mert Gerő András szerint mára kiderült, hogy a Páva utcai központ nem vált be. Évente 18-20 ezren látogatják, ami elenyészően kevés. Ennek nem valamifajta zsidóellenesség az oka: a kiállításban van a hiba.

Karsai László, aki közreműködött a Páva utcai kiállítás megvalósításában, egészen más magyarázattal szolgált. Egyebek mellett azzal, hogy – miközben a Sorsok Házára nagy hirtelen sikerült milliárdokat találni – a Páva utcai intézményt pénzügyileg kivéreztette a fideszes kormány. A kiállítás katarzist adó élményt nyújt, de a szembenézés a múlttal nem népszerű: az átlagemberek inkább a történelemhamisítást szeretik.

Karsai László

Karsai László

Karsai pontosította Gerő azon állítását, hogy a Páva utcai kiállítás magántulajdonban van. A kiállítás valójában a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdona.

A schmidtmáriázós vonal

Máskülönben elvileg Karsai László is egyetért azzal, hogy szükség van új emlékközpontra. Csakhogy annak vezetésére Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója nem alkalmas személy. Karsai újra ellátogatott a Terror Háza Múzeumba, és Schmidt Máriáról kialakított véleményét megerősítette, amit az Andrássy út 60-ban látott. „Önként mentem, nem vittek” – jegyezte meg derültséget keltve. Felolvasott pár idézetet is, némelyikben Schmidt Mária a Horthy-korszakot méltatta.

A teljes cikk itt olvasható.

 

Címkék:Sorsok háza

[popup][/popup]