A Nemzetközi Büntetőbíróság ügyésze szerint vizsgálatot kell elrendelni Izrael ellen

Írta: ujkelet.live - Rovat: Hírek - lapszemle

A Nemzetközi Büntetőbíróság ügyésze, Fatou Bensouda péntek délután közölte, hogy megalapozott vizsgálatot indítani a Júdea és Szamáriában valamint a Gázában kialakult helyzet miatt, de a tárgyalás elrendeléséről döntő tanácsra bízta, hogy döntsön a joghatóságok kérdésében.

Fatou Bensouda

„Ma bejelentem, hogy a hivatalom rendelkezésére álló összes megbízható információ alapos, független és objektív értékelését követően a palesztin helyzet előzetes vizsgálata azzal a megállapítással zárult, hogy teljesült a Római Statútumban előírt összes törvényes kritérium a vizsgálat megindítására. Röviden: meggyőzőnek találtam, hogy háborús bűncselekményeket hajtottak végre vagy hajtanak végre Ciszjordániában, ideértve Kelet-Jeruzsálemet és a Gázai övezet is,” olvasható Bensouda nyilatkozatában.

Az izraeli hadsereg 2014-es erős szikla hadművelete során alkalmazott intézkedéseinek kritizálása mellett Bensouda Izrael Júdea és Szamáriára vonatkozó politikájával is foglalkozott.

„Az egyértelmű és kitartó felszólítások ellenére, hogy Izrael álljon le a nemzetközi joggal ellentétesnek tartott tevékenységekkel a palesztin területeken, nincs arra utaló jel azok leállítására. Sőt, a jelek éppen arra utalnak, hogy ezek nemcsak folytatódnak, hanem Izrael megkísérelheti ezen területek annektálását is,” jelentette ki az ügyész, majd idézte Benjamin Netanjahu ügyvivő miniszterelnök legutóbbi kampányígéretét, hogy ha újraválasztják, annektálja a Jordán-völgyet.

Avichaj Mandelblit izraeli legfőbb ügyész

Az ügyész továbbá azt írta, hogy „megalapozottan feltételezhető, hogy a Hamász és a palesztin fegyveres csoportok tagjai háborús bűncselekményeket követtek el a polgárok és a polgári célpontok elleni szándékos támadásokkal; a védett személyek pajzsként történő használatával; a védett személyek szándékos megfosztásával a méltányos és szabályszerű tárgyalástól és a szándékos gyilkolásért, valamint kínzásért vagy embertelen bánásmódért és / vagy a személyes méltóságot sújtó támadásért.”

„Ez az igazság és az igazságosság fekete napja. A Nemzetközi Büntetőbíróság Izrael elleni politikai fegyverré alakítása. Háborús bűncselekménnyé akarják tenni azt a tényt, hogy a zsidók Izrael földjén, a szülőföldjükön élnek. Harcolni fogunk a jogainkért és a történelmi igazságért minden lehetséges módon,” reagált Netanjahu Bensouda nyilatkozatára.

Az izraeli főügyész korábban pénteken nyilvánosságra hozta jogi véleményét, miszerint a Nemzetközi Büntetőbíróságnak nincs joghatósága Júdea és Szamáriában (Ciszjordánia) vagy Gázában.

Teljes cikk

támogatás

Címkék:Fatou Bensouda, Izrael, Nemzetközi Büntetőbíróság