A Ludovika lesz a Maccabi Európa Játékok 2019-es helyszíne

Írta: MTI / Szombat - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

A Kerepesi úti Sportpark helyett a Ludovika, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem épületegyüttese lesz a központi helyszíne a 2019. július 29. és augusztus 7. között Budapesten rendezendő 15. Maccabi Európa Játékoknak.

Deutsch Tamás (Fotó: Blikk)

Deutsch Tamás, az MTK elnöke, a Védnöki Testület vezetője a grémium hétfői alakuló ülését követő sajtótájékoztatón kiemelte, hogy ez lesz minden idők legnagyobb magyarországi felnőtt multisport rendezvénye, amelyre 30 országból több mint 2500 sportoló, több száz edző és segítő, valamint több ezer szurkoló érkezik majd. A Maccabi Európa Játékokon 29 sportágban versengenek majd a zsidó sportolók, a sportesemény történetében először két para-sportágban, teniszben és vívásban is rendeznek versenyeket.

Deutsch Tamás kitért arra is, hogy a zsidó sport, kulturális, vallási és közösségi esemény fővédnökének Áder János köztársasági elnököt kérte, fel, s július 30-án ő fogja megnyitni a játékokat az új Hidegkúti Nándor Stadionban.

A játékok előkészítő munkájának támogatására létrejött Védnöki Testület vezetője közölte azt is, hogy a Kerepesi úti Sportpark 2020-2021-re fog megvalósulni.

*

Mint ismeretes, az eredetileg tervezett helyszínek nem készülnek el időre, ezért vált szükségessé az új helyszín.

[popup][/popup]