A Kongresszus “mindent megtesz” az Iránnal kötött atomalku ellenében

Írta: nepszava.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

John Boehner, a washingtoni képviselőház elnöke tegnap újságíróknak azt mondta, a kongresszusi republikánus többség “minden lehetségest megtesz”, hogy megakadályozza az Iránnal kötött nukleáris megállapodás jóváhagyását.

Az amerikai kongresszus két házának ülése

Az amerikai kongresszus két házának ülése

John Kerry amerikai külügyminiszter, Jack Lew pénzügyminiszter és Ernest Moniz, az energiaügyi tárca vezetője tegnap zárt ajtók mögött tájékoztatta a honatyákat a Hatok (az ENSZ BT öt állandó tagja plusz Németország) és Irán múlt héten tető alá hozott egyezségéről.

 A megállapodásban Teherán vállalta, hogy nem fejleszt nukleáris fegyvert, legalább egy évtizedig korlátozza az urándúsítást, s lehetővé teszi nukleáris létesítményeinek rendszeres ellenőrzését, cserébe a Nyugat által elfogadott szankciók fokozatos feloldásáért. Kerryt, Lew-t és Monizt ma hallgatja meg a szenátus külügyi bizottsága, amelynek számos republikánus, de több demokrata tagja is kétségeit hangoztatta az atomalkuval kapcsolatban.

Izrael sem adta fel a lobbizást, jelentette a Reuters, Ron Dermer, Izrael washingtoni nagykövete ugyancsak zárt ajtók mögött mintegy 40 konzervatív honatyát tájékoztatott a Netanjahu-kormány álláspontjáról. Idén Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő a kongresszus két háza előtt mondott beszédében óvta az amerikai képviselőket és szenátorokat attól, hogy egy “gyenge” egyezséget kössenek Teheránnal.

A washingtoni kongresszus törvényt fogadott el arról, hogy véleményeztetik az Obama-kormányzat által beterjesztett egyezséget, mivel a bécsi tárgyalások elhúzódtak, erre nem 30, hanem 60 napjuk áll rendelkezésre. Várhatóan augusztus végén, szeptember elején mondják ki a végső szót. Barack Obama már jelezte, ha leszavazzák, az elnöki vétó eszközéhez folyamodik, ezt csak kétharmados többséggel lehetne felülírni a szenátusban.

[popup][/popup]