A holokausztban meggyilkolt hatmillió zsidó közül ötmilliót azonosítottak

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A holokauszt több mint hatmillió zsidó áldozata közül ötmilliót sikerült név szerint azonosítani, jelentették be izraeli kutatók. A jeruzsálemi Jad Vasem – a Holokauszt Áldozatainak és Hőseinek Izraeli Emlékhatósága – szerint ez a mérföldkő hetven évnyi kutatómunka eredménye.

Jad Vasem

Körülbelül egymillió zsidó áldozat személyazonossága még mindig ismeretlen, a kutatók szerint „sokuké valószínűleg örökre az is marad” – írja a 444.hu.

A mesterséges intelligencia és a gépi tanulás eszközeinek alkalmazásával az intézet szerint újabb 250 ezer nevet lehet majd beazonosítani.

2024 májusában a Jad Vasem bejelentette, hogy saját mesterségesintelligencia-alapú szoftvert fejlesztett ki, ami képes hatalmas dokumentumhalmazok átvizsgálására, hogy azonosítsa azokat az áldozatokat, akiknek neve még hiányzik a hivatalos emlékhelyekről. Ekkor már 4,9 millió személyről sikerült adatokat gyűjteni nyilatkozatok, iratok, filmfelvételek, temetői nyilvántartások és egyéb források feldolgozásával.

Dani Dayan, a Jad Vasem elnöke szerint az ötmillió elért név egy be nem fejezett erkölcsi kötelességre emlékeztet. „Minden név mögött egy élet áll – egy gyermek, aki soha nem nőhetett fel, egy szülő, aki soha nem tért haza, egy hang, amely örökre elnémult” – mondta Dayan. „Morális kötelességünk gondoskodni arról, hogy minden áldozat neve fennmaradjon, és senki se merüljön el az ismeretlenség sötétségében.” (Reuters / 444.hu)