A Hamasz célja valószínűleg egy regionális háború kirobbantása volt
Daniel Sobelman tanulmánya a 2023. október 7-i terrortámadás okairól.
Hamasz brigádok útban Izrael felé 2023 október 7-én
A Jeruzsálemi Héber Egyetem kutatásai szerint a Hamász 2023. október 7-i, több mint 1200 halálos áldozatot és 251 túszt követelő pusztító mészárlása nem dühből vagy kétségbeesésből fakadó, spontán módon felszínre tört reakció volt. Sokkal inkább egy éveken át előkészített stratégia csúcspontja lehetett. A terrorszervezet célja valószínűleg egy regionális háború kirobbantása, valamint Izrael katonai és társadalmi összeomlásának az előidézése volt.
Erre a következtetésre jutott az egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékén oktató Daniel Sobelman új tanulmánya. A vizsgálat alapjául azok a titkos Hamász-dokumentumok szolgáltak, amelyeket izraeli katonák a gázai háború kezdete után foglaltak le a palesztin enklávéban. A kutatási eredményeket a Studies in Conflict & Terrorism című szaklapban publikálták.
Daniel Sobelman szerint a Hamász alapjaiban alakult át az évek során. Míg az izraeli biztonsági szervek hosszú ideig főként pragmatikus szereplőként tekintettek rá, amely elsősorban a Gázai övezet irányítására koncentrál, a kutatás egészen más képet fest: „A Hamász egyre inkább egy offenzív stratégia megvalósítására készült.”
„Október 7. nem csupán az izraeli hírszerzés katasztrofális kudarca volt – fogalmaz Sobelman. – Egy hosszú távú stratégiai átalakulás eredményeként a Hamász elhitte, hogy Izrael összeomlása többé nem fantázia, hanem elérhető cél.”
A tanulmány szerint a terrorszervezet az évek során egyre közelebb került az úgynevezett „ellenállás tengelyéhez” – ahhoz az Irán által támogatott regionális terrorhálózathoz, amelyhez többek között a libanoni Hezbollah is tartozik. Ebben központi szerepet játszott az „arénák egysége” nevű koncepció. A Hamász abból indult ki, hogy egy jövőbeli konfliktust nemcsak Gázából vív majd, hanem egyszerre több fronton tud nyomást gyakorolni Izraelre. A megszerzett dokumentumok arra utalnak, hogy a szervezet vezetése úgy vélte, új „játékszabályokat” alakított ki, amelyek korlátozzák Izrael katonai válaszlehetőségeit. A 2021-es, „Falak őrzője” hadművelet után a Hamász képviselői a harcokat már egy későbbi nagyszabású offenzíva és „Palesztina teljes felszabadítása” főpróbájának nevezték. Elérhető célkitűzésnek tartották Izrael összeomlását.
Az általuk „Al-Aksza Áradatnak” nevezett támadást egy szélesebb regionális konfliktus kezdetének szánták. A terrorszervezet vezetői nem csupán szimbolikus győzelmet akartak. A titkos, belső kommunikációjukban olyan forgatókönyveket vázoltak fel, amelyek szerint egy meglepetésszerű támadás – a Hezbollahhal együttműködve, a Nyugati Parton és Jeruzsálemben kirobbantott zavargásokkal párhuzamosan, akkora katonai és társadalmi nyomást helyezhet Izraelre, hogy annak frontjai „gyorsan összeomlanak”.
Sobelman ugyanakkor a Hamász súlyos tévedésének tartja, hogy bár Irán és a Hezbollah hasonló politikai célokban gondolkodtak, nem voltak ugyanolyan sürgető háborús szándékaik. Jelek utalnak arra, hogy mindkét szövetségest meglepte az októberi támadás időzítése és mértéke. Ennek ellenére a Hamász abban reménykedhetett, hogy a partnereit kész helyzet elé állítva beleránthatja őket egy átfogó háborúba.
A kutató e dokumentumokra alapozott megállapítása szerint Izrael belpolitikai válsága is fontos szerepet játszott a tragédiában. A Hamász figyelemmel követte az igazságügyi reform elleni tüntetéseket és a politikai polarizációt, és különböző információk arra utalnak, hogy ezeket a feszültségeket a növekvő izraeli gyengeség jeleként értelmezték.
A vizsgálat egy lehetséges alapvető izraeli hibára is rámutat: a biztonsági szervek elsősorban terrorszervezetként tekintettek a Hamászra, és alábecsülték a magas szinten szervezett, stratégiailag gondolkodó katonai struktúrává való fejlődését. Izrael legnagyobb gyengesége a „képzelőerő hiánya” volt, írja Sobelman; az a képtelenség, hogy egy ilyen forgatókönyvet reálisnak tartsanak.
A tanulmány újabb perspektívát kínál annak a megértésére, hogy Izrael miért nem volt felkészülve a terroristák pusztító támadására. A kutatás általános tanulságot is megfogalmaz a hírszerző szolgálatok számára: az ellenség látszólag kiszámítható lépései mögött hosszú távú stratégiák és célok húzódhatnak meg, amelyeket könnyű alábecsülni, akár katasztrofális következményekkel is.
Daniel Sobelman tanulmánya több ponton is eltér az október 7-i terrortámadás korábbi elemzéseitől. Szerinte a Hamász fokozatosan úgy kezdte látni a Közel-Kelet strukturális stratégiai viszonyait, mint amelyek reális lehetőséget teremtenek Izrael katonai legyőzésére és a végső összeomlásának előidézésére. A Hamász egyre szorosabban kapcsolódott az „ellenállás tengelyéhez”, és nyilvánvalóan azt tervezte, hogy Izraelt egy egzisztenciális háborúba kényszeríti.
A kutató nem egyszerűen „hírszerzési kudarcként” értelmezi október 7-ét, hanem azt állítja, hogy ennél a kudarcnál mélyebb ok volt a Hamászon belüli, hosszú éveken át zajló, az izolált „ellenállási mozgalomból” regionális háborút kezdeményező szereplővé való stratégiai átalakulás. Sobelman nem taktikai, hanem kvázi állami-stratégiai szereplőként kezeli őket. Újszerű az is, hogy bár a korábbi elemzések is beszéltek Irán szerepéről, ám az új tanulmány szerint a Hamász gondolkodása mélyen integrálódott az iráni regionális stratégiába.
