Az izraeli haditengerészet 428 flottilla-aktivisták szállított az asdódi kikötőbe
Az izraeli haditengerészet kedd estére a Törökországból indult flottilla mind az 50 hajóját elfogta a Földközi-tenger keleti részén. A több mint 40 országból származó 428 palesztinpárti aktivistát az asdódi kikötőbe szállítottak, ahol a tengeri blokád áttörésének kísérlete miatt őrizetbe vették őket. A Külügyminisztérium közlése szerint az aktivisták találkozhatnak az országaik konzuli képviselőivel.

Fotó: Global Sumud Flotilla
Ma reggel az Adalah, az „Izraeli Arab Kisebbségi Jogok Jogi Központja” is azt jelentette, hogy a letartóztatottak ügyvédei, illetve az önkéntes jogászok beléphettek az asdódi kikötőbe, hogy jogi konzultációt folytassanak azokkal, akik a Freedom és a Sumud Flotilla hajóin tartózkodtak.
A szervezet szerint a letartóztatottak között „nemzetközi szolidaritási aktivisták, emberi jogi védők és egészségügyi önkéntesek is voltak, akik humanitárius segélyt akartak eljuttatni Gázába, és egyúttal meg akarták kérdőjelezni a blokádot.
Azt is írják, hogy Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter megalázta a hatóságok által fogva tartott aktivistákat: az irodája által közzétett videón így köszöntötte a megkötözött hajósokat: „Üdvözöljük Izraelben, itt mi irányítunk.” Hírek szerint Ben-Gvir felszólította Benjamin Netanyahu miniszterelnököt, hogy a terroristákkal együtt börtönözze be őket.
A minisztérium közleménye hozzátette, hogy a flottilla „nem volt más, mint a Hamász szolgálatába állított PR-akció,” és leszögezi, hogy Izrael továbbra is a nemzetközi joggal összhangban fog eljárni, és minden kísérletet megakadályoz a gázai tengeri blokád áttörésére – írja a Jerusalem Post.
Ide tartozó hír, hogy a svájci külügyminisztérium kapcsolatba lépett az izraeli hatóságokkal négy svájci állampolgár ügyében. A közleményükben felszólítják Izraelt, hogy tartsa tiszteletben a svájci aktivisták jogait stb.
Ám a közlemény azt is kiemeli, hogy a svájci külügyminisztérium áprilisban „kifejezetten” figyelmeztette a Gázába tartó aktivistákat a „jelentős kockázatokra”: aki ennek ellenére felszáll a hajókra, az a „saját felelősségére” teszi, és a külügyminisztérium ilyen esetekben megtagadhatja vagy korlátozhatja a konzuli védelmet.
Ebben a konkrét ügyben Svájc a konzuli segítségnyújtást a törvényben előírt minimumra korlátozza, és az ezzel kapcsolatos szolgáltatásokat – ahogyan azt a külföldön élő svájciakról szóló törvény előírja – kiszámlázza. (tachles.ch)

