A Gólem születése

Megnyílt Gordon Eszter fotókiállítása a Gólem Színházban. A színház tereiben alig lehetett megmozdulni, annyian jöttek el, hogy együtt idézzék fel azt a rendkívüli időszakot, amikor a Gólem valóban hazatalált a Csányi utcába.

Borgula András, a Gólem Színház művészeti vezetője felidézte azt a mondatot, amelyet egy önkormányzati dolgozó mondott akkor, amikor először kinyitotta előttünk a régen bezárt pékség ajtaját: „Nem lesz itt semmi, nekem elhihetik.”

Valóban: akkor még nem volt víz, villany, csatorna – semmi, ami egy működő színházhoz kell. De Borgula Andrásnak azonnal eszébe jutott Ben Gurion gondolata: ne azt lássuk, ami nincs, hanem azt, amire lehetőség van. Ez a mondat mára szinte jelképévé vált annak a tíz évvel ezelőtti folyamatnak, amelyek Eszter képein most újra életre keltek.

Gordon Eszter akkor, a romos falak között dolgozó színészeket fotózta: azokat, akik hittel, elszántsággal és energiával álltak bele valamibe, amiről akkor még senki sem tudhatta, hová vezet majd. Ők adtak erőt, és éltek a lehetőséggel – mert nagyon akarták, hogy legyen belőle valami.

És a „semmiből” azóta kéttermes kamaraszínház nőtt ki – évente 150 előadással, 12 000 nézővel, utcafesztiválokkal, gasztronómiai programokkal, lakógyűlésekkel, koncertekkel, és még hosszan sorolhatnánk, mi minden történt azóta.

A kiállítás most, a Gólem Színház ötödik Csányi utcai évadában – és a társulat huszadik évadában – imponáló visszatekintés. A megnyitón sokan meghatódva, mosolyogva nézték végig, hogyan nőtt ki a mostani színházi otthon egy olyan térből, amelyre egykor azt mondták: „Nem lesz itt semmi.” (Mazsihisz.hu)