Döntés a zsidó munkaszolgálatosok emlékművéről
Várhatóan a VII. kerületi Bethlen Gábor téren helyezik el a második világháború éveiben életüket vesztett zsidó munkaszolgálatosok emlékművét – tudta meg az MTI a fővárosi politikusoktól.
Forrás: Múlt-kor
Tájékoztatásuk szerint a Főpolgármesteri Kabinet kedden módosítást kezdeményezett az emlékműnek a hivatal által javasolt feliratán. A hivatal “…fegyvertelen álltak az aknamezőkön…” a zsidó munkaszolgálatosok emlékére 1939-45 feliratot javasolta.
Steiner Pál MSZP-frakcióvezető közölte, hogy a városvezetés olyan feliratot indítványoz, amely rögzíti, hogy a világháborúban meggyilkolt, mártír munkaszolgálatosoknak állítanak emléket. A Fővárosi Közgyűlés májusban 10 millió forintot biztosított az emlékmű felállításához, ami több tárca és a Mazsihisz beruházásban valósul meg.
A közgyűlés szeptember végén véglegesíti az emlékmű helyszínét és a pontos feliratot. Előtte még szeptember közepén a VII. kerületi önkormányzat képviselő-testülete is dönt az emlékműállítással összefüggő kérdésekről.
A képzőművészeti pályázaton nyertes Baráz Tamás szobrászművész acélrácsok közé zárt zúzott kőből közel ék alakú teret alakít ki. Ennek végpontján egy 270 centiméter magas zárókő áll. A kő közepén mintegy 10 centiméteres hasíték, “lélek-kapu” található, amely a felső negyedében negatívban kirajzolódó Dávid-csillaggá szélesedik. Az emlékmű felállítása a Fővárosi Közgyűlés döntése után kezdődhet meg – rögzíti a kabinet elé benyújtott javaslatában Horváth Csaba (MSZP) főpolgármester-helyettes.