Alvó ügynököket mozdítottak zsidók elrablására
A Channel Two nevű izraeli magántévé szerdán azt közölte, hogy egy ismeretlen csoport támadást tervezett az El Al izraeli légitársaság személyzete ellen Kanadában, de a hatóságok meghiúsították az akciót.
Forrás: Hetek
A tévében nem mondták meg, hogy milyen nemzetiségűek az állítólagos támadók. Csak annyit közöltek, hogy forrásaik szerint a csoport figyelte a személyzet mozgását a Toronto hotelnél.
Kedden izraeli lapok azt írták, hogy a libanoni Hezbollah legalább öt esetben próbált elrabolni izraeli üzletembereket Afrikában, Ázsiában és Dél-Amerikában. Az izraeli lapok szerint mindannyiszor az úgynevezett alvó, vagyis a helyi muzulmán közösségekbe beépített sejteket “ébresztették” fel, és utasították akcióra.
Ezekkel az állításokkal kapcsolatban a lapok meg nem nevezett biztonsági forrásokra hivatkoztak, és hozzátették, hogy a merénylettervek részleteit a katonai cenzúra miatt nem közölhetik.