Fischer Ádám levelet írt az EP-nek az Új Színház ügyében
A karmester az Új Színház új igazgatójának hivatalba lépése alkalmából szerette volna felhívni a figyelmet a kinevezéssel kapcsolatos problémákra.
Az akcióról a magyar művész maga számolt be szerdán Brüsszelben Peter de Caluwével, a helyi La Monnaie operaház főigazgatójával közösen tartott sajtótájékoztatóján. Az MTI-hez eljutott, illetve valamennyi néppárti képviselőnek elküldött levelében Fischer Ádám úgy fogalmazott, hogy “Dörner György igazgató … háziszerzője, a magyar antiszemitizmus doyenje, Csurka István szellemében óhajtja vezetni a színházat”. Ijesztőnek nevezte, hogy “a kormányzó párt kapcsolata rasszista és antiszemita csoportokkal láthatóan szorosabb, mint ahogyan a nyilvánosság számára látható, illetve vélelmezhető volt”. Azt kérte a frakció tagjaitól, hogy “gyakoroljanak nyomást a Fideszre: hirdessen zéró toleranciát a szélsőjobboldallal szemben”.
A karmester a magyar néppárti (Fidesz-KDNP) képviselőknek külön küldött kísérőlevélben úgy vélte, hogy “a magyarországi antiszemita tendenciákról szóló viták esetében előbb tisztázni kell a veszélyes antiszemita megnyilvánulások definícióját is”. Fischer Ádám elmondta: célja nem az volt, hogy bárkit is pellengérre állítson. Leszögezte: már akkor úgy gondolná, hogy kezdeményezésével sokat elért, ha levele nyomán párbeszéd kezdődne a témáról.
De Caluwe, a tavaly az év operaházának választott Théatre Royal de la Monnaie főigazgatója a sajtótájékoztatón megerősítette, hogy a kinevezés elleni tiltakozásul február 1-jén, szerdán az előadások előtt egy memorandumot olvasnak fel több európai város színházában. Jelezte, hogy az ő intézménye is támogatja ezt a kezdeményezést.
Az MTI birtokába került szöveg – amelyet Markus Kupferblum osztrák rendező jegyez – úgy fogalmaz: “ma Budapesten a város egyik legfontosabb színházát olyan új vezetőknek adják át, akik sok éve nyilvánosan vállalják szélsőjobboldali nézeteiket. (…) Kinevezésük egy tabut tör meg.”
Budapest elítélése helyett azonban inkább a tolerancia, a sokszínűség és a szolidaritás melletti elköteleződésre hív fel a memorandum. “Aggasztónak találjuk, hogy számos európai országban olyan politikai erők működnek, amelyek gyűlöletet, megvetést és irigységet szítanak az emberek között. Színházi munkánkkal az a célunk, hogy legyőzzük a társadalmainkat megosztó tényezőket, hogy kíváncsiságot ébresszünk és növeljük az emberek érzékenységét a társadalmi igazságok iránt – a közjóért, a békéért és a szabadságért Európában” – írja az osztrák rendező, aki arra hívta fel a színházi szakmát és a közönséget, hogy együtt ünnepeljék február 1-jén az Első Európai Színházi Tolerancia Napot.
Markus Kupferblum információi szerint a memorandumot felolvasták számos bécsi színházban, például a Burgtheater, a Volkstheater és a Schauspielhaus színpadán, Klagenfurtban, Linzben, a müncheni Kammerspielében, a Brüsszeli Nemzeti Színházban, Gentben és Liege-ben, a párizsi Théatre Nanterre-ben, több londoni színházban és néhány spanyol, holland, lengyel, cseh, finn, szlovén és görög teátrumban.
Csurka István 2012. február 4-én elhunyt, a Szombat írása, ide kattintva olvasható el (A szerk.)