Régészek szerint nem Heródes alatt fejezték be a második templomot

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Izraeli régészek ókori érméket találtak a jeruzsálemi óváros nyugati
fala közelében, mely kihívja azon elméletet, amely szerint a második
templom minden falát Heródes király emeltette

 

 

forrás:nol.hu

 

A Kr.u.15. körüli időszakból származó érméket egy rituális fürdőben fedezték fel a második templom nyugati falának lábánál. A templomot a rómaiak pusztították el Kr.u.70-ben.

Mostanáig a régészek és tudósok nagyrészt elfogadták azt a hipotézist, hogy a római uralkodó volt felelős mindkét templom és azok falainak emeltetéséért azon projekt részeként, amelyet halála idején, Kr.e. 4-ben fejeztek be.

Az ásatás során a régészek kiderítették, a rituális fürdőt (mikve) feltöltötték annak érdekében, hogy utat adjanak a fal felhúzásának. A fal egy részét közvetlenül a fürdőre építették, az érméket azon felében találták meg, amelyeket nem fedtek le az alapkövekkel.„Mostanáig az elfogadott elmélet azt állította, hogy minden falat Heródes építtetett” – mondja Eli Sakun, izraeli régész, aki Ronny Reich professzorral vezette az ásatásokat. „Amikor kiderült, hogy az érméket 20 évvel Heródes halála után verték, rájöttünk,  nem ő volt, aki a fal ezen részét megépíttette.”

A lelet azt is mutatja, hogy a falak konstrukciója legalább 40 évet ölelt fel, mely hosszabb a korábban hitt időszaknál – mondja Reich. „Heródes uralkodásának 18. évében kezdte meg az építkezést – körülbelül Kr.e. 22-ben -, most pedig olyan érmék állnak rendelkezésünkre, melyek a fal alól kerültek elő, és koruk Kr.u. 15-re néz vissza, mely azt mutatja, a fal legalább 40 évig épült.”

A történészek már egy ideje tudják, hogy Josephus Flavius zsidó történetíró szerint a falat Heródes dédunokája fejezte be. Azonban ez a korábbi tanulmány nem cáfolta a népszerű elméletet, miszerint Heródes fejezte be a falat. Az érmék az első szilárd bizonyítékok, melyek alátámasztják a történetíró verzióját.

A mikvét és az érméket az utóbbi két hónap folyamán találták meg egy kétezer éves csatorna feltárása során.
 

[popup][/popup]