Szíria elfogadta az Arab Liga béketervét
A javaslatok a többi közt a kormány és az ellenzék közötti tárgyalásokat is magukba foglalták.
forrás: nol.hu
Több mint hét hónap erőszakcselekményeit követően Szíria elfogadta az Arab Liga béketervét – közölték szerdán Kairóban, a szervezet székhelyén. A BBC jelentése szerint ez foglyok szabadon engedését, a biztonsági erőknek az utcáról való visszavonását, illetve a damaszkuszi kormány és az ellenzék közötti tárgyalásokat foglal magában. Helyszíni beszámolók ugyanakkor rámutatnak, hogy mindennek fényében sem világos, változik-e a szíriai helyzet. Mindenesetre az Arab Liga, amely üdvözölte Damaszkusz válaszát, hangsúlyozta a terv cikkelyeiben foglaltak „azonnali, teljes és pontos végrehajtását”. – Örülünk, hogy erre az egyezségre jutottunk, és még jobban fogunk örülni, amikor azt haladéktalanul a gyakorlatba is ültetik – közölte Hamad bin Dzsászim bin Dzsábir ász-Száni sejk, az Arab Liga soros elnökségét betöltő Katar kormányfő-külügyminisztere.
A Basár el-Aszad elnöki irányította Szíriának ugyancsak biztosítania kell az újságírók, jogvédő csoportok, valamint az Arab Liga képviselőinek szabad mozgását az országban, hogy figyelemmel kísérhessék a helyzet alakulását. A Le Monde, Párizsban megjelenő napilap például a minap – szíriai tudósítását Bejrútból keltezve – arról számolt be, hogy vízumkérelmeit a szíriaiak rendre elutasítják.