“A szabadság hihetetlen pillanatai”

Írta: Hírszerz? / Gadó János - Rovat: Hírek - lapszemle

A nyugati típusú demokráciát a felső-középosztály és az értelmiség egy része preferálja – talán. De ők is hasadt lelkűek, mert a nemzeti/etnikai/civilizációs sérelmi politika körükben is erős. A Mubarak-ellenes tüntetők jócskán skizofrén helyzetben vannak: látják, hogy országuk egyre jobban lemarad a nyugati világtól, de a nyugati világ értékeit zászlajukra tűzni nem merik, nem akarják. A nyugati találmányok (Internet, mobiltelefon) segítségével szervezett tüntetéseken nyugati nívójú hatékony kormányzást követelnek, a nyugat alapértékei nélkül, egy nyugatbarát autoriter rezsim ellenében.
 

“A szabadság hihetetlen pillanatai” – ekképp üdvözölte Fouad Ajami, az arab történelem és kultúra egyik legjobb ismerője, a Johns Hopkins University professzora az arab világot megrendítő példátlan tüntetéssorozatot.

Hihetetlen, valóban – félek, hogy hosszú időre az lesz ismét.

Aki azt hiszi, hogy ez a páratlan földindulás a Közép-Kelet-Európát felszabadító 89-es évhez hasonlóan a demokráciát hozza el az arab világba, az – tartok tőle – téved.

*

A könnyebb megértés végett induljunk ki a hazai viszonyokból. A magyar demokrácia mai válsága abból ered, hogy a lakosság számottevő rétegei rendkívül nehezen birkóznak meg a piacgazdaság és a liberális demokrácia kihívásaival. Több gondoskodó, irányító – ám tisztakezű! – államot és kevesebb szabadságot, felelősséget akarnak.

Hatványozzuk meg most a magyar válságjelenségeket és megkapjuk az egyiptomi (és tágabb értelemben az arab) képletet. Itt a nyomorgó millióknak alig van esélyük, hogy a gondoskodó állam nélkül megálljanak a lábukon, minek következtében az államhatalom, illetve a szabadság hiánya olyan méreteket öltött, hogy a lakosság nagy része már fulladozik tőle. Így ott most az utcán több szabadságot követelnek. E szabadságvágy azonban rendkívül felemás.

Az arab országokat tömörítő Arab Ligának 22 tagja van: demokratikus ország egy sincs köztük. (Egyedül Libanonnak vannak ilyen hagyományai.)

A hatalomátadás demokratikus formái ismeretlenek. Tömeges elégedetlenség, forradalom, gyilkosság, öröklés, puccs – ezek a hatalomváltás bevett formái.

A sajtószabadságot mérő különféle indexeken az arab országok rendre a lista vége felé találhatók.

A lakosság harminc (a nők negyven) százaléka írástudatlan.

A tudományos kutatás szinte ismeretlen. A kutatás/fejlesztésre fordított összeg aránya pánarab méretekben a GDP-ből ki sem fejezhető, a nullához közelít. Ugyanez a helyzet a tudományos szférában dolgozó kutatók számával. (Az adatok az Arab Human Development Report 2010-es kiadásából valók.)

A nők elnyomása az arab világ egyik rákfenéje. Túlnyomó részük nem cselekvő részese a társadalomnak, ki van kapcsolva a produktív szférából: eltartottak és ennek megfelelően gyakorlatilag jogfosztottak. Egyiptomban az állásban lévő nők aránya egynegyede a férfiakénak, fizetésük aránya is hasonló. (A fiatalabb nemzedékek esetében jobb a helyzet, a felsőoktatásban a nemek aránya már kiegyenlített.)

Ahhoz, hogy Egyiptom meginduljon a gazdasági fejlődés útján, piacbarát törvényeket kellene hozni, meg kéne szüntetni az irdatlan szubvenciókat, amelyekkel az alapvető élelmiszereket és az energiahordozókat támogatják.

De olyan kormány, amely ezt meg meri tenni, nem létezik. A mostani tüntetéssorozat egyik oka is az alapvető cikkek árának emelkedése volt – a költségvetés nem bírja a növekvő terheket. Az állami kézben tartott, alacsony hatékonyságú gazdasággal viszont együtt jár a korrupció és a nepotizmus. Sok állam, kevés szabadság. Az előbbi garantálja a mindennapi betevőt azoknak is, akik nem dolgoznak, másfelől viszont visszaél a hatalmával, a csekély erőforrásokból saját híveinek és üzletfeleinek aránytalanul sokat juttat, és gátolja a szabad versenyt, a gazdasági fejlődés motorját. És persze ezzel együtt a szabadságjogok kibontakozását is.

Szabadságot és még több állami beavatkozást (szubvenciók formájában) – ezt követelik a tüntetők. Jordániában az utóbbi már meg is valósul: Samir Rifai (azóta már kirúgott) miniszterelnök, a tüntetések hatására lóhalálában ígért további félmilliárdos szubvenciót, továbbá fizetésemelést az állami alkalmazottaknak.

*

Ha a magyar választásokon győztes párt nemzeti sérelmi politikát folytat, akkor Egyiptomban és az arab világban ezt is meg kell hatványozni. Csak éppen itt nem a kilencven éve elvesztett területeket siratják, hanem az egy évezrede elvesztett kultúrfölényt. Az arab/iszlám civilizáció, amely úgy 1200-1300 éve még a keresztény nyugat fölött állt, most régi dicsőségére emlékezik, és vonakodik átvenni az ősellenség, a keresztény nyugat által kínált társadalmi modellt: a piacgazdaságot és a demokráciát.

Egyiptomban, Jordániában a vadul nyugatellenes (formálisan betiltott) Iszlám Testvériség messze a legjobban szervezett és legnagyobb tömegeket mozgató ellenzéki erő. Vezérei nem csinálnak titkot abból, hogy az ország bajainak okát éppen a nyugati modell átvételében látják. Víziójuk minden idegen hatás kiküszöbölése és a tisztán iszlám hagyományokon alapuló állam felépítése. Amit a Hamasz Gázában már elkezdett.

Az Iszlám Testvériség infrastruktúráját – a mecseteket – nem lehet fölszámolni. Hiába kapnak az imámok állami fizetést, prédikálnak állami utasítás szerint, hiába figyelnek éberen állami ügynökök – a mecsetekben nem kormánybarát a hangulat. A hatalom szüntelenül birkózik az Iszlám Testvériséggel. Vezetőit letartóztatja, aztán elengedi; szervezkedéseit betiltja, aztán engedélyezi. Nem engedheti meg, hogy a fejére nőjön, de túl keményen föllépni nem mer vele szemben.

A nyugati típusú demokráciát a felső-középosztály és az értelmiség egy része preferálja – talán. De ők is hasadt lelkűek, mert a nemzeti/etnikai/civilizációs sérelmi politika körükben is erős. A Mubarak-ellenes tüntetők jócskán skizofrén helyzetben vannak: látják, hogy országuk egyre jobban lemarad a nyugati világtól, de a nyugati világ értékeit zászlajukra tűzni nem merik, nem akarják. A nyugati találmányok (Internet, mobiltelefon) segítségével szervezett tüntetéseken nyugati nívójú hatékony kormányzást követelnek, a nyugat alapértékei nélkül, egy nyugatbarát autoriter rezsim ellenében.

*

Egyiptom a legnagyobb tekintéllyel, politikai befolyással bíró arab ország. Az itteni fejlemények előbb-utóbb elérik az arab világ más tájait is. „Egyetlen arab ország sincs biztonságban” – figyelmeztet Jordánia korábbi külügyminisztere. Nagyon nem mindegy, hogy ezekben a forró napokban egy demokratikus kibontakozás vagy egy iszlámista fordulat előjeleit látjuk – vagy a kettőnek valami nem túl szerencsés keverékét.

támogatás
[popup][/popup]