Elhunyt Tullia Zevi

Írta: Nol - Rovat: Hírek - lapszemle

Az olasz zsidó közösség egykori vezetője évtizedeken át az egyik legismertebb nő volt Olaszországban, az is szóba került, hogy államfőnek jelölik.
 

Elhunyt Tullia Zevi, az olaszországi zsidó közösségek volt vezetője, az egyetlen nő, aki valaha is betöltötte az olaszországi zsidó hitközségek szövetségének elnöki tisztségét. Az utóbbi időben sokat betegeskedő Zevi 92 esztendős volt, és kórházban halt meg szombaton. Évtizedeken át az egyik legismertebb nő volt Olaszországban, az is szóba került, hogy államfőnek jelölik.

Zevi jómódú zsidó szülők gyermekeként 1919. február 2-án született Milánóban. Franciaországi egyetemi tanulmányait meg kellett szakítania a náci megszállás miatt, és az Egyesült Államokba menekült. A II. világháború után visszatért Olaszországba, és újságíróként dolgozott.

A keresztény-zsidó párbeszéd kiemelkedő alakja magas rangú tisztségeket töltött be a Zsidó Világkongresszusban (WJC) és az Európai Zsidó Kongresszusban is. Az olaszországi zsidó közösséget 1983 és 1998 között vezette. Ő üdvözölte II. János Pál pápát, amikor az 1986-ban ellátogatott a római zsinagógába, az apostolok ideje óta első katolikus egyházfőként. Közéleti tevékenysége elismeréséül 1992-ben a Nagykereszt Lovagja címmel tüntették ki; ez a legmagasabb rangú érdemrend Olaszországban.

Haláláról értesülve Giorgio Napolitano olasz államfő Zevi kivételes emberségét és műveltségét méltatta. Walter Veltroni volt római polgármester úgy fogalmazott, “történelmünk egyik szereplőjét veszítettük el”, egy rendkívüli asszonyt, aki erős, bátor és szerény volt. Elan Steinberg, a WJC volt igazgatója a zsidók jogainak kérlelhetetlen bajnokaként és a fasizmus baljóslatú fenyegetése elleni átfogó küzdelem harcosaként emlékezett vissza Tullia Zevire.

[popup][/popup]