Külföldi sajtóvisszhang: a szélsőjobb erősödéséről írnak

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A Fidesz várt győzelmét, az MSZP súlyos vereségét, Jobbik előretörését és az LMP vártnál jobb szereplését emelik ki a magyar választásokkal kapcsolatban a külföldi médiumok.
 

A Der Spiegel “drasztikus jobboldali fordulat”-ról ír. Az osztrák közszolgálati televízió pedig “Káosz és késlekedés” címmel tudósított a magyar választásokról. Az ORF rövid hírében a Fidesz győzelmét, valamint a szocialisták hatalmas zuhanását emelte ki.

A New York Times a legnagyobb teret a Jobbiknak szánta. Kiemeli, hogy a szélsőjobboldali pártot, “feketeruhás félkatonai jellegű csoport”, a Magyar Gárda támogatja, amelynek “egyenruhája a 1940-es évek náci pártja, a nyilaskeresztesek öltözékére emlékeztet”. Az amerikai lap azt írja, hogy Magyarország azon európai országok egyike, amelyet a legjobban sújtott a gazdasági válság. Ehhez kapcsolódva erősödött a nacionalizmus, visszatért az antiszemitizmus és a cigányellenesség, a Jobbik pedig ezeket lovagolta meg. A lap kitér a romák ellen 2008 és 2009 során elkövetett gyilkosságokra is.

A BBC brit közszolgálati médium internetes oldala az MSZP választási vereségének egyik okaként szintén a gazdasági válságot emelte ki. Írnak a Bajnai-kabinet által bevezetett megszorító intézkedésekről, az adók növekedéséről, a fizetések és a nyugdíjak reálértékének csökkenéséről, amelyek népszerűtlenné tették a kormányt. A Jobbik kapcsán azt írják, hogy antiszemita és cigánygyűlölő retorikával a semmiből vált 15 százalékos párttá az elmúlt években.

A Telegraph internetes kiadása a Magyar Gárda egyik fényképével illusztrálja a magyar választásról írt cikkét, és az egyik magyar zsidó szervezetet idézi, amely szerint a második világháború óta ez az első eset, hogy antiszemita politikát folytató párt lépést tett a hatalom felé.

A gazdaságilag gyengélkedő Magyarországon drasztikus jobboldali fordulat történt – írja Der Spiegel. Kiemelte, hogy a győztes Fidesz vezetője, Orbán Viktor a kampány során a gazdaság megreformálását ígérte, és azt, hogy 10 éven belül egymillió új munkahelyet teremtenek. A német lap szerint az MSZP nagy vesztes, de hangsúlyozzák, hogy bejutott a parlamentbe az LMP, amely liberális zöld párt.

A német közszolgálati televízió egyértelmű jobboldali fordulatról tudósít. A ZDF emellett röviden összefoglalja a meghosszabbított kampánycsend körüli vitát és nehézségeket is.

Az osztrák Der Standard arról ír, hogy az eddig kormányzó MSZP csupán 19 százalékot ért el, míg a Fidesz majdnem 53 százalékot kapott a választáson. A cikk kitér arra is, hogy a szélsőjobboldali Jobbik a harmadik, de pozitívumként említi, hogy a zöld-párt, az LMP is bejutott.

A közszolgálati szerb és horvát tévék a Fidesz elsöprő győzelméről írnak, az utóbbi, a horvát HRT, kiemelte a Jobbik cigányellenességét. A szlovén közszolgálati tévé honlapján arról ír röviden, hogy Magyarország jobbra tolódott. A tudósításában kitér arra, hogy a mostani voksoláson egy civil kezdeményezésből indult párt, az LMP is bejutott.

 

[popup][/popup]