Csökkenő feszültség

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

“A pápa gesztusa révén jelentősen csökkent a feszültség a kereszténység és a zsidóság között”
 

 

2010. január 19. / Népszava Online / Rónay Tamás

 

Amikor XVI. Benedek pápa vasárnap átlépte a római zsinagóga küszöbét, s párbeszédet kezdeményezett a helyi zsidóság vezetőivel, történelmi tettet hajtott végre, s példát mutatott mindazoknak, akik a vallás álarca mögé bújva tesznek hangzatos politikai szólamokat, hajtanak végre merényleteket. Vagyis vallásukat eszköznek használják fel, nem afféle lelki tápláléknak, útmutatónak. Igen, a párbeszéd győzelme volt a katolikus-zsidó csúcstalálkozó. Hű példája annak: attól még hogy két ember másként gondolkodik valamiről, éppenhogy egymást segítik azzal, ha közösen próbálnak egy kérdést megközelíteni.

Bár XII. Piusz második világháborús szerepével kapcsolatban nem közeledtek az álláspontok, Riccardo Segni főrabbi azt emelte ki, hogy a pápa fontos gesztusa révén jelentősen csökkent a feszültség a kereszténység és a zsidóság között.

XVI. Benedek életében hasonló volt ez a lépés, mint amikor az ezredfordulón II. János Pál pápa bocsánatot kért a zsidóktól az ellenük elkövetett rémtettekért. A bajor származású pápa bár részben ügyetlen tanácsadói hatására tett olyan lépéseket, amelyek megütközéseket kelthetett a zsidóság körében, antiszemitizmussal senki sem vádolhatja, rendre hangsúlyozza például a keresztény és zsidó vallás közös gyökereit.

A pápának volt bátorsága ahhoz, hogy elismerje: sok keresztény közömbösen szemlélte a holokausztot. Függetlenül attól, hogy maradtak a két vallás között tisztázatlan kérdések, képviselői megmutatták híveik számára a követendő utat. Azt, hogy közös gondolkodás nélkül nem képzelhető el előrelépés. Ki tudja, talán e lépéséről marad emlékezetes XVI. Benedek pápasága. Elvégre ez volt Joseph Ratzinger igazi keresztútja.

 

[popup][/popup]