Megszüntették a nyomozást a zsinagógafüstölős ügyben

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Győr-Rajka – Még márciusban közveszély okozás előkészületének alapos gyanúja miatt indult nyomozás a Magyar–Izraeli Baráti Társaságok és Körök Országos Szövetségének és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének feljelentése alapján Kiss Attila rajkai önkormányzati képviselő ellen.

Forrás: Kisalföld

 

 

A képviselő a helyi televízió kamerái előtt a február 12-i testületi ülésen úgy fogalmazott: „ki kellene füstölnünk a Kossuth utcai zsinagógát”. Kocsis Tünde, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője a Kisalföldnek elmondta: a győri városi ügyészség állásfoglalása szerint nem bizonyított a bűncselekmény elkövetése, s emiatt megszüntették a nyomozást.

Az ügy kapcsán azt is vizsgálták, hogy esetleg más bűncselekmény megvalósult-e: itt elsősorban a közösség elleni izgatás jöhetett szóba. Azonban ez a bűncselekményi kategória sem „állt meg”. A feljelentők számára esetleg így a polgári peres út maradt.

[popup][/popup]