A Világ igaza kitüntetés átadása Pannonhalmán
Eduard Benedek Brunschweiler a Nemzetközi Vöröskereszt megbízottjaként 1944-1945-ben önzetlenül és rendíthetetlen merészséggel oltalmazta a Pannonhalmi Apátságban menedéket keresőket.
Forrás: Magyar Kurír
Bátor helytállásáért a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet posztumusz „Világ Igaza” kitüntetést adományozta neki, amelyet Aliza Bin-Noun izraeli nagykövet asszony ad át március 31-én a 10 órakor kezdődő rendezvényen.
A fiatalon Magyarországra érkező svájci Eduard Brunschweilert jó kapcsolatokkal rendelkező, ambiciózus, sikeres textilgyárosként ismerték a korabeli Budapesten. 1944-ben a Nemzetközi Vöröskereszt – Friedrich Born budapesti delegátus ajánlására – az akkor már a Vöröskereszt védelme alatt álló Pannonhalmi Apátság menhelyének vezetésével bízta meg. Ott-tartózkodása alatt, a nyilas terror közepette mintegy háromezer menekült, főleg kisgyermekek talált oltalmat, táplálékot és orvosi ellátást a monostor falai között.
A megbízottnak és a mindvégig kitartó szerzeteseknek meg kellett óvniuk a háború pusztításaitól az ősi monostor épületét, az itt lévő és a Budapestről ide szállított nemzeti műkincseket is. Brunschweiler határozottságával, ügyes diplomáciai érzékével – nemegyszer a kapunál, kerítésnél folyt erőszakos és hangos viták által is – rendre meghiúsította a Vöröskereszt nyújtotta védelem megszüntetésére irányuló akciókat. A Vöröskereszttel való összeköttetés megszakadása után, elszigeteltségében, kényszerűen sokszor egyedül határozott, ha kellett, habozás nélkül kockáztatott.
Pannonhalmán protestáns keresztényből katolikussá lett, ekkor kapta a bencések alapító atyja után a Benedek nevet. Helytállására, rátermettségére egyre nagyobb szükség volt, mivel a Gestapo ügynököket küldött Pannonhalmára, a Wehrmacht pedig délkelet-európai főparancsnokságának főhadiszállását kívánta a kolostorba helyezni. 1945 tavaszára újabb menekülők százai érkeztek, hogy itt vészeljék át a front elvonulását. Az ellátási nehézségek a létszám gyarapodásával, az orosz csapatok közeledtével növekedtek, a helyzet egyre súlyosabbá vált.
Életének elkövetkező hónapjairól keveset tudunk. 1945 nyarán az orosz hatóságok elhurcolták, majd kiszabadulva 1946-ban hagyta el Magyarországot. Néhány éves New York-i tartózkodás után Dél-Afrikában telepedett le. Újra a textiliparban tevékenykedett, ahol jelentős sikereket ért el. Humanista meggyőződését sértette a színes bőrű lakosság rasszista megkülönböztetése. Demokratikus magatartása miatt gyakran került konfliktusba a dél-afrikai apartheid rendszerrel. A bencésekkel egészen élete végéig ápolta a kapcsolatokat. Levelezésben állt velük, évente visszatért pihenni, feltöltődni a svájci uznachi bencés monostorba, közösségüket anyagiakkal is támogatta. 1987-ben 77 évesen Dél-Afrikában hunyt el.
Tiszteletére 2006-ban Pannonhalmán állított emléktáblát a Nemzetközi Vöröskereszt és a Holokauszt Emlékközpont. Életéről Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont vezető történésze kutatómunkája alapján Siklósi Szilveszter rendezésével dokumentumfilm készült, melyet a közeljövőben mutatnak be.
(Pannonhalmi Főapátság/Magyar Kurír)