11 halott a bevándorló-ellenes merényletekben Németországban

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Lelőttek kilenc embert a Frankfurt am Main melletti Hanau városban két helyszínen szerda este – közölte a német rendőrség. Csütörtök hajnalban holtan megtalálták a feltételezett tettest az apja otthonában.

A két támadás egy-egy vízipipabárnál történt. Az első helyszín a városközpontban található, környékbeli tanúk 8-9 lövésről számoltak be. A másik Kesselstadt nyugati kerületben van, ott szintén több lövést lehetett hallani.

A támadásokban öt ember súlyosan, illetve életveszélyesen megsebesült. A rendőrség nagy létszámban, alaposan felfegyverkezve vonult ki és körbezárta a helyszíneket. A levegőben rendőrségi helikopter körözött. A feltételezett tettes nyomába különleges egységek eredtek.

A Bild című lap információi szerint a kesselstadti vízipipabárnál egy támadó volt. Berontott a bárba, és lőni kezdett a bent lévőkre. Öt fiatal férfit és egy fiatal nőt ölt meg. Az áldozatok bevándorló hátterűek, kurd származásúak az újság szerint.

A bár tulajdonosának fia úgy nyilatkozott a dpa hírügynökségnek, hogy az áldozatok közül ketten a vendéglátóhely alkalmazottai voltak, de mind az öt halálos áldozatot évek óta ismerte.

A rendőrség hajnalban közölte, hogy a feltételezett tettest holtan megtalálták az apja lakásában. A lakásban találtak egy további holttestet is, róla egyelőre nem közöltek információt.

A három helyszínt – a két bárt és a feltételezett elkövető édesapjának lakását – érintő bűncselekmény-sorozat következtében így a feltételezett elkövetővel együtt 11 ember vesztette életét.

A Bild és több más lap, hírportál és hírtelevízió egybehangzó értesülése szerint a feltételezett elkövető német volt, rendelkezett fegyvertartási engedéllyel, és jártas volt a lőfegyverhasználatban.

Az illető hátrahagyott egy levelet és egy videóüzenetet, amelyekben a lövöldözés elkövetőjeként azonosítja magát, és ismerteti indítékait. A sajtójelentések szerint okfejtése erőteljesen idegenellenes, szélsőjobboldali természetű. A Bild szerint a támadó Tobias R. szélsőjobboldali radikális, aki beismerő levelet és videót hagyott hátra, amiben arról beszélt, hogy “el kell puszíttani azokat az embereket, akiket nem lehet kiutasítani Németországból.”

A hatóságok egyelőre nem erősítették meg az értesüléseket.

Hanau mintegy 100 ezer lakosú, Frankfurttól 20 kilométerre keletre található város. (Az MTI és az Index.hu cikke nyomán)

[popup][/popup]