Lehet-e meditáció a szociális munka: egy új spiritualitás felé

Mózes a Tízparancsolat hetiszakaszában a spiritualitás új útjait tanítja meg nekünk.  JITRÓ hetiszakasz (2Mózes 18:1–20:23)

A „spirituális tapasztalat”, a minket meghaladó végtelen megtapasztalása, illetve véges önmagunk megtapasztalása ennek részeként, nem megosztható. A fizikai tapasztalatok lényege, hogy megismételhetőek, demonstrálhatóak, ez teszi lehetővé a természettudományos kutatást. A vallási tapasztalat viszont mindig végtelenül bensőséges és személyre szóló: a dán protestáns gondolkodó, Kierkegaard szerint Isten első híve, Ábrahám nem az emberek egyikeként, nem az emberi nem egyik képviselőjeként, hanem a néven szólítása révén, kizárólag Ábrahámként lépett elé legviharosabb, legmélyebb találkozásuk alkalmával, Izsák megkötözésekor.

A meditációhoz magányra van szükségünk, arra, hogy elmerüljünk önmagunkba, és ott leljük fel azt, ami már nem az „énünk” többé. Ebből a hetiszakaszból is látjuk, hogy a kinyilatkoztatás valódi színhelye a sivatag: a csend és a végtelen üresség birodalma. Mózesnek is a sivatag magányában jelenik meg először az Örökkévaló az el nem égő bokor lángjaiban, Izsák is magányos, késődélutáni sétáján (de még a kijárási tilalom beállta előtt) „találja fel” a rabbik értelmezése szerint a délutáni imánkat, Jákob is magányosan szembesül Istennel két látomásában: első magányos éjszakáján, amikor a „lajtorjáról” álmodik, illetve akkor, amikor családját elhagyva, egyedül visszaballag a Jábok gázlóján, hogy találkozzon és megküzdjön az angyallal.

A zsidó nép legnagobb, közös istenélménye, a Tízparancsolat kinyilatkoztatása ugyanakkor egészen másfajta megtapasztalása Isten jelenlétének. A hetiszakasz azonban arról számol be, hogy, szinte már komikus gyakorisággal, fel és le futkározik a hegyen, közvetítve az Örökkévaló és a nép között. Semmi kevésbé hagyományosan „spirituális” tevékenységet nem lehet ennél a szaladgálásnál elképzelni – nincs jelen sehol, nem koncentrál, nem mélyül magába. Mediál, közvetít, fordít Isten és az emberek között -tolmácsol a „tárgyalófeleknek”. A Tóra úgy látja, ez a dolga annak, aki a legközelebb áll Istenhez, aki a legmesszebbre jutott „spirituálisan”. Újra és újra lejönni a hegyről, elengedni Isten közelségét és megmutatni Őt azoknak, akik messzebb vannak Tőle.

A legmagasabbrendű spiritualitás a Tóra leírása szerint aktív, társas, közösségi, tulajdonképpen politikai – ezt veszi észre Sam Berrin Shonkoff rabbi: a legmagasabb szintű spiritialitáshoz nem a tartós elvonulás, a remeteség, hanem a közösségteremtés juttat el bennünket.