Hogyan olvas Petri-verset a Tóra?
A Világ Teremtője a hetiszakasz első mondataiban személyes történetünk, találkozásaink Isteneként fedi fel magát. VÁÉRÁ (2Mózes 6:2−9:35)

Mózes és Áron a fáraó előtt (Dél-németalföldi festő, körülbelül 1515-1530 között, Metropolitan Múzeum)
A Fáraóval egyelőre eredménytelen tárgyalásokat folytató Mózes panaszt tesz a Jóistennek, aki bíztatásképpen új oldaláról mutatkozik be neki: elmondja, hogy az ősatyák nem ismerték azon a négybetűs néven, amelyet nem mondhatunk ki, amelyet „a névként” emlegetünk, HaSém.
Ez a név, Isten legbelsőbb neve összekapcsolódik az egyiptomi kivonulással, Mózes nemzedékének élettörténetével: felismersz majd akként az Istenként, aki kivezet Téged Egyiptomból, aki megmutatkozik Neked nem csak a teremtett világban, de a saját élettörténetedben is. Nem csak a tavak feszített tükrén és a mókusok futásán, a viharfelhők poétikus haragjában az égen, de a gondnok fütyörészésében, a büfésnéni hanyagul elegáns kézmozdulatában, amely váratlanul egy kamaszlányt idéz, a szerelem levezethetetlensége, a találkozások tapasztalatában, a gyereked váratlan kérdéseiben.
Amikor Mózes beszámol minderről a zsidóknak, azok nem hallgatnak rá „a türelmetlenség és a nehéz munka miatt” (Mózes II, 6,9). A legtöbben úgy értelmezik, hogy a szegény, rabszolga zsidók voltak türelmetlenek a sok munka miatt. De a 13. században élt Lévi ben Gerson rabbi, Gersonidész szerint az volt a baj, hogy Mózes volt türelmetlen, épp a túl sok munkája, a „küldetése” miatt. Annyira el akarta végezni a feladatát a zsidó néppel, hogy nem ért rá az egyes zsidókra figyelni. Ezért nem sikerült tulajdonképpen soha meggyőznie a társait arról, hogy a szabadság jó dolog, ezért vágytak vissza Egyiptomba. Mózes jó vezető volt, mert kihozta a népet Egyiptomból és elvitte Izrael határáig, de rossz pszichológus, mert a szívüket nem nyerte meg Istennek. Épp arra nem ért rá, hogy a történetükben, a saját, apró dolgaikban, szerelmeikben, kötődéseikben, esetleges, megmosolyogtató vonzalmaikban megmutassa nekik Istent, hívja fel a figyelmet Gersonidészt idézve a liberális, feminista ortodox rabbi, Shlomo Riskin. Arra nem jött rá Mózes, amire a magát ateistának tartó Petri György igen. Hogy „az angyal a részletekben lakik”.
Aki oda tud figyelni valamire a világban úgy, hogy elfeledkezik közben önmagáról, az tudtán kívül is egyfajta istentiszteletet tart.
Mert „egyforma szép a szurok és a csurgatott méz, / és egy kazánház tekergő csövei burkolva üveggyapottal és sztaniollal./ Vagy egy tengerszem türkizcsöndje kék fenyők közt és a levegő üveghidege. Egy eldobott/ üres cigarettásdoboz céltalan zörgő összevissza szálldosása az út betonján/ a változó szél szeszélye szerint/ … De nemkülönben a munkásasszonyok visszeres lába, / és a piacon a halárusnő pontyvértől és harcsanyáktól/ iszamos, félig elfagyott, szederjes, lilás keze – / Mert az angyal a részletekben lakik”. (Petri György: Mosoly)
Néha feltárul, ahogy a hetiszakasz (Váérá) címe is mondja (“És feltártam magam”) a csoda hétköznapjaink törmelék-anyagában. Váratlanul, „a változó szél szeszélye szerint”.