A Szóbeli Tanról

Írta: Villányi Benjámin - Rovat: Hagyomány, Történelem

A Szóbeli Tan elsőre egy nehezen megragadható fogalom, mégis áthatja minden zsidó életét, akár a szombati gyertyagyújtásra, akár a peszáchi hággádára gondolunk. Viszont számos vele kapcsolatos kérdésben sokak nem látnak tisztán, ami gyakori félreértésekhez vezet. Emiatt néhány gondolattal szeretnék hozzájárulni ahhoz az ismeretterjesztő munkához, amelyet barátom, Biró Tamás kezdett nemrég el.

Rabbi Akiva ben Joszéf

Mostanában akadt a kezembe a Szombat decemberi száma Biró Tamás cikkével, amelyben a szerző néhány dolgot pontosítani szeretett volna a Szóbeli Tant illetően. Amint olvasható, a zsidó hagyomány szerint Mózes nem pusztán két kőtáblát kapott a Szináj hegyen, hanem más, a vallásunkban szintén kiemelt jelentőségű szövegeket is. A Talmud (Berákhot 5a) – a Szóbeli Tanban lefektetett alapelvek szerint – ezt a Tórából vezeti le (Mózes II. 24:12): … és neked adom a kőtáblákat, a tant és a parancsolatot, amelyet írtam, hogy tanítsam őket. kőtáblák és a tan értelemszerűen a Tízparancsolatot és a Tórát jelentik, a parancsolat a Misnát, az írtam szó az Írott Tan második felére, a Próféták könyveire és a Szent iratokra (Nákh) utal, a tanítsam őket pedig a Misnát kifejtő Gemárának felel meg. Mózes a kézzel foghatóakat – a két kőtáblát és a Tóra-tekercset – elhelyezte a frigyládába (Bává bátrá 14a).

A talmudi elbeszéléssel több nehézség adódik, amelyet már maga a Talmud is igyekszik feloldani. Hogyan tudta leírni Mózes a Tórát, ha a kinyilatkoztatás utáni tórai események még nem történtek meg? Erre kétféle választ adnak a bölcsek: a „szakaszos” álláspont (megillá megillá nitená) szerint a Szinájon Mózes lejegyezte az addigiakat (Mekhiltá deRábbi Jismáél Báchodes 3), majd a többit részletenként írta le az évek során, a halálához közeledve pedig összevarrta a tekercseket. A „teljes” álláspont (Torá chátumá nitená) viszont úgy véli, hogy Mózes csak az élete végén írta le az egész Tórát, addig szóban tanította azt a népnek (Gittin 60a). A Mózes halálát megörökítő utolsó nyolc mondatról vitáznak a bölcsek, hogy azokat Mózes írta könnyekkel a szemében, vagy az tanítványa, Józsué munkája (Menáchot 30a). Elmondhatjuk tehát, hogy legalább egy álláspont szerint a szóbeliség eleinte még az Írott Tan legfontosabb részére, a Tórára is kiterjedt.

A második meglepő dologra a Pené Jehosuá (1680–1756) hívja fel a figyelmet. Hogyan lehetséges, hogy a talmudi értelmezés szerinti felsorolásban előbb szerepel a Misna, mint a Héber Biblia későbbi könyvei, illetve ebből következően mit keresnek a Misna és a Gemárá között a Próféták könyvei? Válaszul az Éruvin 54b oldalán található elbeszélést idézi: Mózes az Örökkévalótól magától kapta a tanítást, amelyet – akár egy tekercsből, akár emlékezetből idézve – először Áronnal tanult át a szóbeli értelmezéssel kiegészítve. Ezután Áron átült Mózes másik oldalára, majd bejött Elázár és Itámár, akiknek újból megtanította Mózes az adott szakaszt. Ezt követően érkeztek a nép vénei, végezetül pedig a nép is meghallgatta a tanítást. Ebből kitűnik, hogy a rabbinikus hagyomány szerint – ismét egy szentírási versből levezetve – a Tóra szóbeli kifejtése már a legkorábbi időktől a zsidó vallás szerves részét képezte. Olyannyira, hogy bevezette a Mose miSzináj fogalmát is, azaz az Írott Tanhoz használati útmutatóul szolgáló olyan szóbeli tanítást, amelyet Mózes még a Szinájon kapott. A teljesség igénye nélkül ide sorolunk számos, mára magától értetődőnek vett szabályt, mint a hölgyek böjtölési kötelezettségét engesztelőnapkor (Szukká 28a), avagy az imaszíj fekete színét (Sábbát 28b) és a tekercsek tokjának szögletes alakját (Megillá 24b).

*
Azonban már magából a Misnából is könnyen azonosíthatóak a benne szereplő rabbik, a tánná-k nemzedékei. Míg Jochánán ben Zákáj átélte a Szentély i.sz. 70-ben bekövetkezett pusztulását (Gittin 56a), az utolsó nemzedékhez sorolt Jehudá háNászi a hagyomány szerint Rabbi Ákivá halála napján, hozzávetőleg i.sz. 135 körül született (Kiddusin 72b). Ez egyből körülbelül száz évet ölel fel, de a hagyomány nemcsak egyes vallási törvényeket, hanem hosszabb szakaszokat is jóval régebbinek tart. A XIII. századi katalóniai rabbi, a Ráá a minden reggel elmondott Ézehu mekomán (Misná Zeváchim 5) kezdetű részt szináji eredetűnek tartja, mivel ritka módon – és a közismert viccel ellentétben – semmiféle rabbinikus vitát vagy különvéleményt nem tartalmaz. Függetlenül attól, hogy valaki elfogadja-e a vallási források történetiségét, világosan látszik, hogy a Misna egy számos időbeli réteggel rendelkező tanításgyűjtemény. Ehhez hasonlóan a Misnát is magába foglaló Szóbeli Tan egy Mózessel kezdődő, folyamatosan bővülő halmaz, amely tartalmazza a Biró által említett, napjainkból vett példákat is. Ezek a tanítások egymásra épülnek, az atyák bölcsessége megihleti és gondolkodásra készteti a gyermekeket. Ez az szüntelen építkezés teszi képessé a vallásos zsidóság újabb nemzedékeit, hogy meg tudjanak birkózni korábban ismeretlen kihívásokkal.
*
Az idézett cikkben még szerepel egy állítás a Misna lejegyzését illetően, amelyet talán érdemes körültekintőbben megvizsgálni. Valóban sokan keverik össze Jehudá háNászi szerzőségét azzal, hogy ki és mikor írta le a Misnát. Jehudá háNászi a fent leírt módon korábbi tanításokat gyűjtött össze, azokat rendszerezte és kiegészítette a sajátjaival. Másik fontos körülmény, hogy a szóbeliség Európában és a Közel-Keleten az i.sz. II. században már valóban leáldozóban volt, a legtöbb új művet egyből leírták, ahogy ma is ehhez vagyunk szokva, legfeljebb az adathordozó tekintetében következtek be változások. Esetünkben viszont egy érdekes vitába szaladunk bele, amely óvatos fogalmazásra sarkallja a figyelmes olvasót. Az áskenáz hagyományt Rási képviseli. A Megillát táánit kapcsán megjegyzi – amely egy egyszerű felsorolás azokról a napokról, amelyeken tilos böjtölni –, hogy egy betű nem sok, annyit sem írtak le azon kívül a Szóbeli Tanból a talmudi bölcsek korában (Éruvin 62b). A másik véglet a szefárd hagyomány alapját jelentő Rámbám, aki a Misné Torában azt állítja, hogy Jehudá háNászi tanítványai már jóval korábban leírták (ukhtávuhu) a Misnát. Azaz az egyik álláspont szerint mindez az i.sz. II–III. században, a másik alapján az V–VI. század fordulóján következett be, az egyik vélemény a rómaiak elnyomását, a másik szászánidákét feltételezi. Meglepő módon a X. századi Serirá gáon Iggeret című munkájának vonatkozó része szintén kétféle változatban maradt ránk, mivel valamelyik kéziratmásoló a saját hagyományához igazította a szöveget.

A rechovi mozaik (Israel Museum, Jerusalem)

A kérdés eldöntését nem segíti, hogy a Talmud első, a Kairói genizából ránk maradt kéziratai az i.sz. VII–VIII. századra tehetőek (Friedman 1995). Emellett még az észak-izraeli Rechov zsinagógájából került elő egy i.sz. VI. század körüli, a semitá szabályait taglaló mozaik (Sussmann 1973). Természetesen az a tény, hogy korábbi kéziratok nem élték túl a Közel-Kelet viharos évszázadait, nem jelenti azt, hogy nem is léteztek. A Talmud említ két rabbit, akik szombatonként egy tekercsből olvastak fel különféle tanulságos történeteket, ággádá-kat (Gittin 60a), amelyeket tilos lett volna leírni (Gittin 60b). Valószínű, hogy saját célra mindig is készültek cédulák, emlékeztetők, rövid feljegyzések, amelyek idővel egyre részletesebbek lettek. A Szóbeli Tan folyamatos bővülésével először a Misna adott ki egy teljesnek tekinthető anyagot, majd az azt kifejtő Gemárá is egy hasonló egységet alkotott, amelyet még évszázadokig rendszereztek és szerkesztettek a bölcsek. Ugyanebből az időszakból származnak a Szóbeli Tan részét képező pontozások és dallamjelek, amelyet előtte szintén nem írtak le, ahogy egy Tóra-tekercsen a mai napig nem láthatóak. Hogy ezeket az üldöztetés miatt kellett végül leírni, vagy az írásbeliség egyre gyorsuló térnyerésével egyszerűen romlott az emberek emlékezőkészsége, utólag már nem tudható. A bölcsek mindkét esetben úgy érezték, hogy Ideje cselekedni az Örökkévalóért, megbontották a tanodat! (Zsoltárok 119:126).

*

Bár a cikkben szereplő hasonlat részben találó, a fejlődési irányt kevésbé a közösségi oldalak beszélgetéseihez hasonlító felületekben látom. A hagyományos nyomtatott könyvekből a mára bárkinek rendelkezésére álló kéziratok segítségével újabb és pontosabb kiadások készültek. Napjainkra elképesztő hatékonysággal lehet a Szóbeli Tan leírt szövegeiben keresni, a hipertextualitás magától értetődővé vált az elmúlt egy-két évtizedben. Jelenleg ennek az egyik zászlóshajója a 2011-ben alapított Sefaria, amelyre a mostani írásom is számos helyen hivatkozik. Az Ocár háChokhmá gyűjteménye a Talmud tengerének egyre jelentősebb részét fedi le. Ám néhány év múlva – ha akkor még egyáltalán olvassák ezt a cikket – az említett, addigra elavult oldalakat újabbak fogják váltani. Ezek az adatbázisok kiváló alapanyagot szolgáltatnak a különféle mesterséges intelligenciát használó rendszerek betanításához, amelyek az emberi agynál összehasonlíthatatlanul gyorsabban képesek óriási szöveganyagot áttekinteni. Az igazi kérdés az, hogy miképpen tudjuk az Isten képére alkotott emberi arcunkat megőrizve ezt a javunkra fordítani, hiszen a lényeg a Tóra-tanulás maga, illetve e révén a közeledés az Örökkévalóhoz.

[popup][/popup]