A. S. Ben Jisáj: Sávuot Tel-Avivban*

Hetek óta készültünk már a zsengék ünnepére. Ástunk, vetettünk és gyomláltunk saját földünkön, meg az iskola kertjében. Örömet és gondot okoztak nekünk a fiatal hajtások. Mennyi mindenre kell az embernek gondolnia! Hogy a madarak meg ne egyék, hogy a nap el ne égesse, hogy a szél le ne törje! Milyen türelmetlenül várjuk a napot, mikor végre átnyújthatjuk a mi saját zsengénket a Keren Kajemet Löjiszráél-nek, hálából, hogy földet adott nekünk.

Tel-Avivban a Jarkón folyó mellett van a stadion. Ott lesz a nagy ünnepély. Már az előző este feldíszítette nővérem kosarunkat szalagokkal. Az izgalomtól egész éjjel nem tudtunk aludni. Alig hogy felkelt a nap, már kinn is vagyok a kertben, a legszebb gyümölcsöket és a legszebb zöldet tépem le és gondosan kosárba teszem, a harmatcseppek még rajtuk csillognak. Az iskola udvarára megyek, ahol a gyerekek már sorban állnak. Elindulunk.

Elöl menetel a zenekar. A stadionhoz vezető út tele emberekkel, kocsikkal, kék-fehér zászlók lengenek minden házról amerre csak néz az ember: gyerekek, gyerekek, gyerekek.

Közelről és távolról jönnek tanítóik vezetésével, megrakodva gyümölccsel és friss zölddel teli kosarakkal; kalitkákat hoznak, bennük madarak, ölükben fiatal báránykák. A falvak gyermekei kocsin jönnek. Furulyával, dobbal és trombitával vonulnak fel.

Elérkeztünk a stadionhoz. Messziről látszanak a bejárat fölé írt bibliai mondatok:

„A hetek ünnepén mutasd be gabonád első termését.”

A stadionban hét kapu áll – a termés hét fajtájának megfelelően: gabona, árpa, olaj, szőlő, füge, gránátalma és méz. Ezek a termények, melyekre Izrael már a bibliai időkben is büszke volt.

Minden kapu felett egy zöld zászló leng. A nagy térség közepén emelvény: az oltár a zsengék számára, kalászokkal feldíszítve. Hét csoportban vonultak fel a gyerekek a hét kapun. Azután ott állunk sűrűn egymás mellett a nagy térségen és boldogan nézzük a közönség tömegeit, akik nagy körben ülnek, és együtt örülnek velünk.

Most hirtelen éles trombitahang hangzik az oltár felől. Majd hét újabb hang követi a kapuk felől. Most felhangzik középről: Salom alechem: béke veletek. Ezer torokból hangzik a válasz: alechem hasalom! Hét úton közelednek a csoportok a közép felé. Mikor mi is odaérünk az oltárhoz, meghajolunk, meglengetjük kosarainkat, és így szólunk:

„Itt van a mi földünk első termése, Izrael földjének zsengéje.” Azután énekeljük a 123. zsoltárt: „Akik könnyel vetnek, örömmel aratnak…” És visszatérünk a helyeinkre.

Az oltár tele országunknak, kertjeinknek, földjeinknek, gyümölcsfáinknak, szőlőhegyeinknek legszebb adományával. Mind itt vannak!

Messziről felismerjük mindnyájan kosarainkat a szalagok rikító színéről. Szárnyasok, galambok és báránykák sétálnak az oltár körül és csipkednek a zsengéből. A gyermekek ujjonganak.

Még egy óra hosszat tart az ünnep: vidám játékokkal, énekkel és tánccal telik az idő. Este visszamasírozunk a városba. Nemde olyanok vagyunk, mint a mi őseink, akik Júdából, Somronból, Galileából a jeruzsálemi templomba vonultak a zsengék bemutatására?

Azután mindenki visszatér a nehéz munkához, de a szorgalom áldása ragyogott az arcokon.

* Ez a szöveg és a Bialik-vers a Hechaluc-Nesef c. kiadvány 3. számából való (Savuot 5706 – 78. és 92-95 oldal, Hechaluc kiadás. Budapest, 1946). A Hechaluc a palesztinai földműves munkára felkészítő telepen (a hachsarán) élő fiatalok szervezete. (Magyarországon ez a cionista szervezet mindig baloldali volt.) Nesefnek hívták az ünnepi műsorokat, előadásokat. Ebbe a sorozatba írt Dr. Scheiber Sándor, Dr. Benoschofsky Imre és még sokan mások. A korabeli írásmódon nem változtattunk.