A rituális vágásokról tárgyalt az EU zsidó és muszlim vezetőkkel 

Írta: Szombat - Rovat: Hagyomány

Az Európai Unió vezető tisztviselői meghívták a zsidó és muzulmán közösségek vezetőit, hogy megvitassák a hústermelés, pontosabban a rituális kóser és a halal vágások kérdését, amit egyes meghívottak a vallásszabadság biztosítása felé tett előrelépésként jellemeztek.

A rendezvényen – tudósít az Euronews – , amelyet az EU antiszemitizmus elleni küzdelemért felelős megbízottja, Katharina von Schnurbein hívott össze, zsidó és muszlim vezetők vettek részt – írja a The Times of Israel. A találkozón mintegy 30 uniós tisztviselő és körülbelül 20 vallási közösségi vezető volt jelen.

E vallási közösségek és az unió között régóta feszült vita zajlik, mivel sokan a vallásszabadság elleni támadásnak tartják a rituális állatvágások tilalmát, ürügynek tartva csupán az állatvédelmi okokat.

“Voltak már korábban is olyan ülések az EU-ban, ahol a szószólók megvédték a kóser vágást” – mondta Menachem Margolin rabbi, a brüsszeli székhelyű Európai Zsidó Egyesület vezetője, aki szerint azonban ez volt az első, amelyen érdemben elő is adhatták az érveiket.

Az állatvédők szerint a sehita (a kóser vágás) és muszlim megfelelője, a zabiha (halal vágás) kegyetlen, mivel mindkét módszer kizárja az állatok leölés előtti elkábítását. E hagyományok hívei szerint azonban ezek nem okoznak nagyobb szenvedést az állatoknak, mint a gépesített vágási módszerek, amelyeknél nagyobb a meghibásodási arány és kevesebb figyelmet fordítanak az egyes állatokra.

Teljes cikk

Címkék:halal vágás, kóser vágás

[popup][/popup]