A főpap lepénye – Misna magyarul, Menahot 6.

Írta: Uri Asaf - Rovat: Hagyomány

A menahot tésztáját háromszáz alkalommal gyúrják és ötszáz alkalommal hajtogatják. A gyúrást és a hajtogatást a gabona szemek igénylik.

 

 

Menahot 6/1

Ezek azok az ételajándékok, melyekből három ujjal csipetet vesznek (és az oltárra szórnak) a maradék pedig a papoké lesz: az áldozatok finom lisztből készülnek, részük lapos serpenyőben, részük mély serpenyőben, a (kovásztalan) lepény és a (kovásztalan) ostya, az idegenek ajándéka, a nők ajándéka, az omer ajándéka, a vétkes ajándéka, a féltékenykedő ajándéka. Rabbi Simon azt mondja: a vétkes papok három ujjal kivett csipetnyi ajándéka után a maradék is az oltárra kerül.[1]

 

Menahot 6/2

A papok minhája (ajándék áldozata) és a felkent főpap ajándék-áldozata és az ital áldozat csak az oltárt “érinti” ebből a papoknak nem jár (maradék). Ezen áldozatok esetében az oltár fontosabb, mint a papok. A két kenyér áldozata és a lehem há-pánim [2] kizárólag a papoké, az oltár nem kap ebből. Ez esetben a papok ereje nagyobbnak bizonyul.

 

Menahot 6/3

Minden ajándék ételáldozathoz, mely edényben készül, háromszoros olaj adalék járul, ez lehet öntés, hozzákeverés, és a főzést megelőző edénybe öntés útján. Rabbi[3] szerint a kalácsot felaprítják és az olajba teszik. A Bölcsek szerint a finom lisztet (olajjal keverik, mielőtt lepény készül belőlük). A kalácsot (hálá) olajban forgatják, az ostyát pedig olajjal megkenik. Hogyan kenik? A görög khi betű formájában. És a visszamaradó olaj a papoké.

 

Menahot 6/4

Minden ételáldozatot, mely edényben készül, fel kell darabolni. Az izraelita kettőbe hajtja az ételáldozat (lepényét) és a kettőből négyet csinál, és aztán különválasztja a darabokat. A papok ételáldozatát kettőbe hajtják, majd négybe, de nem választják külön a részeket. A felkent főpap nem hajtja össze az ostyát. Rabbi Simon azt mondja, hogy a pap és a felkent főpap nem hajtja össze az ostyát, mert előzőleg még nem vett belőle csipetnyi lisztet. Ha az ostyában nincs csipetnyi liszt (mennyisége) , nem törik darabokra. Mikor darabokra törik, olíva nagyságú darabok lesznek.

 

Menahot 6/5

A menahot tésztáját háromszáz alkalommal gyúrják és ötszáz alkalommal hajtogatják. A gyúrást és a hajtogatást a gabona szemek igénylik. Rabbi Joszi szerint a gyúrást és hajtogatást a nyers tésztán végzik. Az ételáldozatok tíz lepényből és tíz ostyából állnak, kivéve a lehem há pánim-ot és a főpap lepényét, melyek tizenkét lepényt tartalmaznak, Rabbi Jehuda szavai szerint. Rabbi Meir szerint mindegyik tizenkettesével készül, kivéve a köszöneti kalácsot, és a náziriták áldozatát, melyek tízesével jönnek.

 

Menahot 6/6

Az omer áldozat három szeá (jól átszitált finom) liszt tizedéből áll, a sávuoti két cipó ugyanazon három szeá liszt két tizedéből készül, a lehem há-pánim pedig huszonnégy tizednyi szeá lisztből készül.

 

Menahot 6/7

Az omer lisztjét tizenhárom szitán keresztül szitálják, a két cipó (lisztjét) tizenkettő szitán. A lehem há-pánim lisztjét tizenegy szitán. Rabbi Simon szerint erre nem volt ilyen előírás, hanem eleve szitált lisztből indultak ki, miként a Lev (24, 5)  írja: “végy lánglisztet, süss abból tizenkét kalácsot”.

[1] Papok vétke: tisztátalan állapotban szerepeltek a szentélyben

[2]lehem hápánima tizenkét kenyér

[3] Rabbi: Rabbi Jehuda hánászi

Címkék:Menahot, Misna

[popup][/popup]